A Mercedes AMG Petronas német versenyzője, Nico Rosberg bevallotta, nagyon sokat tanult a Michael Schumacher mellett eltöltött három esztendő során, ám úgy érzi, a Forma-1 legsikeresebb versenyzője tőle is elleshetett néhány dolgot.
A Mercedes AMG Petronas német versenyzője, Nico Rosberg bevallotta, nagyon sokat tanult a Michael Schumacher mellett eltöltött három esztendő során, ám úgy érzi, a Forma-1 legsikeresebb versenyzője tőle is elleshetett néhány dolgot.
Schumacher 2010-ben a Mercedes színeiben tért vissza a Forma-1-be, ahol három szezont húzott le Nico Rosberg csapattársaként.
Rosberg mindhárom évben több pontot gyűjtött a hétszeres világbajnoknál, erre a teljesítményre pedig természetesen büszke is.
„Nagyon örülök annak, hogy három éven át le tudtam győzni őt” – mondta a 28 esztendős német a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva.
„Nagyon érdekes időszak volt az, amit Michael mellett versenyezhettem végig. Nagyon sokat tanultam, és talán ő is tanult valamit tőlem. Számos területen Michael borzasztóan erős volt. Ezt hét világbajnoki címe is bizonyítja.”
„Technikai szempontból is nagyon jó volt, de úgy gondolom, ez az én egyik erősségem is. Nagyon érdekel a technika és az elektronika.”
Rosberg hozzátette, a Schumachert váltó Lewis Hamiltonnal is emberére akadt, az angol versenyző ugyanis pokolian erős. A német elárulta, egyáltalán nem bánja ezt, hiszen a kettejük közti rivalizálás segít fenntartani a csapat lendületét.
„Jó csere volt, keményen hajtjuk egymást. Ismét nagyon érdekes időszak ez a csapatnál, hiszen újra nagyon erős csapattársam van, aki természetesen szeretnék olyan gyakran megverni, amilyen gyakran csak lehet.”
„Az ember számára mindig egy remek mérce az aktuális csapattárs. Ez a versengés jó légkört teremt csapaton belül, és egyúttal nagyszerű lendületet ad egy istállónak.”