Bár valóban látszik a fény az alagút végén, Nico Hülkenberg szerint egyelőre még korai volna kijelenteni, hogy csapata, a Sauber megoldotta idei problémát, és a bajnokság második felében feledetni tudja az elmúlt időszak kudarcait.

A hinwili gárda számára kiábrándítóan indult a 2013-as Forma-1-es bajnokság – a versenyzők főképp a versenyautók hátuljának kiegyensúlyozatlanságával küszködtek.
A Német Nagydíjon azonban a csapat jó teljesítményre volt képes, Hülkenberg szerint azonban még korai kijelenteni, hogy maguk mögött hagyták a nehézségeket.
„Lehet néhány oka annak, hogy miért is tűntünk erősebbnek a Nürburgringen” – mondta a német az AUTOSPORT-nak.
„Erőből tudtunk pontot szerezni, és lehettünk volna jobbak, de a Nürburgring nagyban hasonlít a sanghaji pályához – az autó elejére volt nagy hatással. A teljesítményünk pedig ezzel lehetett összefüggésben. Amíg le nem futjuk a következő néhány versenyt, nem fogjuk tudni az igazi választ.”
A hétvégi Magyar Nagydíj helyszíne, a Hungaroring általában a jó hátsó traktussal, illetve egyensúllyal rendelkező autóknak kedvez, noha a Pirelli abroncsai az elmúlt esztendőben valamelyest enyhítettek ezen a tulajdonságon.