A Lotus versenyzői nem gondolják, hogy a Red Bull pénteki szabadedzéseken mutatott szereplése azt jelentené, hogy már most lefutott a Magyar Nagydíj.
A Lotus versenyzői nem gondolják, hogy a Red Bull pénteki szabadedzéseken mutatott szereplése azt jelentené, hogy már most lefutott a Magyar Nagydíj.
A Red Bull duója mindkét szabadedzést megnyerte pénteken a Hungaroringen, így egyesek már most az energiaital-gyárosok sikerét prognosztizálják, de még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, int nyugalomra Romain Grosjean, aki a harmadik lett a második tréningen.
„Nagyon gyorsak, de ez általában így szokott lenni, így nem vagyok meglepve” – mondta. „Majd csak vasárnap osztják a pontokat, akkor meglátjuk, mire leszünk képesek velük szemben.”
„Legfőképpen arra fókuszáltunk, hogy megtudjuk, mennyiben mások az új Pirelli abroncsok, és mennyit kell még módosítanunk a beállításokon ahhoz, hogy a maximumot el tudjuk érni. Úgy tűnik, hogy nem ég és föld a különbség, ami segíthet nekünk, hiszen semmit nem kellett módosítani.”
„Mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a holnap reggeli edzésből, és megfelelően felkészítsük az autókat az időmérőre. Azt gondolom, hogy a versenyen is minden a legnagyobb rendben lesz.”
Räikkönen ugyan nem tudott annyi tiszta kört menni, amennyit szerezett volna, azonban nem tulajdonít különösebb jelentőséget a Red Bull dupla kettős sikerének.
„Az elején elég sok időt veszítettünk, mert volt néhány problémánk, aztán a forgalom miatt nem úgy alakult a program, ahogy azt szerettük volna” – magyarázta. „Egy kicsit nehéz nap volt számunkra a mai, van még alulkormányozottság, amin dolgoznunk kell. Nem olyan nagyon sok, de azért lesz tennivalónk.”
„Holnap egy teljesen más nap lesz, mindent beleadunk. Az, hogy pénteken te vagy a leggyorsabb, nem jelenti azt, hogy szombaton is az leszel.”