Lewis Hamilton bevallotta, hogy kezd eljátszani a gondolattal, hogy harcba szállhat a bajnoki címért a szezon második felében, miután fantasztikus győzelmet aratott vasárnap a Magyar Nagydíjon.
Lewis Hamilton bevallotta, hogy kezd eljátszani a gondolattal, hogy harcba szállhat a bajnoki címért a szezon második felében, miután fantasztikus győzelmet aratott vasárnap a Magyar Nagydíjon.
Bár a brit pilóta úgy kezdte meg az idei évet, hogy biztosan nem fog tudni harcba szállni a győzelemért, látva a Mercedes elmúlt években mutatott szereplését, a hétvégi győzelem mindenképpen feltüzelte így már alig várja, hogy kezdetét vegye a szezon második fele.
„Természetesen ott motoszkál az agyamban, hogy harcba szállhatok a vb-címért” – mondta a 28 éves versenyző, aki negyedszer nyert már a Hungaroringen.
„Amikor aláírtam a csapathoz, nem gondoltam, hogy idén győzelmet arathatok. Most pedig az évad legmelegebb versenyén vagyunk túl, és fantasztikusan teljesítettünk olyan körülmények között, melyek eddig nem igazán kedveztek nekünk a gumik miatt.”
„Ez pedig nyilvánvalóan magabiztosságot ad számomra a következő versenyekre, ráadásul olyan pályák jönnek, amik jobban fekszenek versenygépeinknek.”
Hamilton bízik abban, hogy hétvégi győzelme a csapatnak is löketet adhat a nyári szünet előtt.
„Nincs is jobb érzés egy győzelemmel nyári szünetre menni” – folytatta. „Már voltam olyan szerencsés, hogy ezt átélhessem a McLarennel. Mindig megnyugtató a csapat számára, ha úgy mehet el a pihenőre, hogy tudja, nyert. Ez hatalmas löket.”
„Talán nagyobb esélyünk lesz arra, hogy még előrébb kerüljünk a következő versenyeken. Normális esetben nem igazán szoktam tréningezni a nyári szünetben, de most ez másképp lesz és minden megteszek annak érdekében, hogy még erősebben térhessek vissza a szezon második felére.”