Óriásit hibáztak a szervezők Koreában - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Óriásit hibáztak a szervezők Koreában

ADVERTISEMENT

Nem voltak a helyzet magaslatán a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíj szervezői, így könnyen elképzelhető, hogy veszélybe kerül az ázsiai verseny jövője.

A koreai futam promótere, Won-Hwa Park a héten úgy nyilatkozott, folyamatos tárgyalásban állnak Bernie Ecclestone-nal a folytatást illetően, ők azonban szeretnék, ha országuk a jövőben kedvezőbb feltételek mellett rendezhetne F1-es futamot.

A vasárnapi versenyt követően azonban veszélybe kerülhet Korea helye a versenynaptárban, a futam szervezői ugyanis elkövettek egy óriási hibát.

Történt ugyanis, hogy a verseny során Adrian Sutil nekiütközött Mark Webber versenyautójának, minek következtében a Red Bull szinte rögtön lángokba borult.

Pillanatokkal később, a 37. körben aztán Sebastian Vettel hirtelen egy tűzoltóautót talált maga előtt, a versenyirányítás ezt követően küldte másodszor is pályára a biztonsági autót.

HIRDETÉS

Lapunk úgy értesült, a tűzoltásban segédkezni szándékozó csapatot a szervezők egyoldalú döntést követően küldték pályára, a versenyirányítás jóváhagyása nélkül.

A tüzet végül sikerült megfékezni, és a mezőny is ki tudta kerülni a pályán „bóklászó” autót, így végül szerencsés kimenetellel zárult az eset.

A futamot végül Sebastian Vettel nyerte meg a Lotus versenyzőit, Kimi Räikkönent és Romain Grosjeant megelőzve.

Óriásit hibáztak a szervezők Koreában
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján