Rosberg visszavágásra készül Hockenheimben - F1VILÁG.HU

Rosberg visszavágásra készül Hockenheimben

HIRDETÉS

Nem szegte kedvét a silverstone-i nullázás a Mercedes bajnoki éllovasának, Nico Rosbergnek.


Nem szegte kedvét a silverstone-i nullázás a Mercedes bajnoki éllovasának, Nico Rosbergnek.

A német versenyző egy műszaki hiba miatt az élről volt kénytelen kiállni a legutóbbi versenyen, melyet legfőbb riválisa, egyben csapattársa, Lewis Hamilton nyert meg.

Rosberg előnye így 4 pontra csökkent az összetettben, elmondása szerint azonban bőven voltak pozitívumai is a brit hétvégének.

„Habár az eredmény végül nem olyan lett, mint szerettem volna, a silverstone-i hétvége sok szempontból igazán nagyszerű volt” – mondta a listavezető.

„Csapatként mindent jól csináltunk a nehéz időmérőn, és az autó egyensúlya is parádés volt egészen sajnálatos kiesésemig.”

„Nagy kár érte, de az új szabályok közepette rendre a határokat feszegetjük, és tudom, hogy a csapat milyen keményen dolgozik azért, hogy a lehető legjobb autóval állhassunk rajthoz minden hétvégén.”

„Sok pontot veszítettem, a bajnoki küzdelem nagyon szoros, de jól érzem magam. A múlt heti teszt után egyenesen a következő verseny helyszíne felé vettük az irányt, egy újabb lehetőségünk lesz itt arra, hogy visszanyerjem a lendületet – természetesen ez a célom.”

Rosberg elárulta, természetesen minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el hazai közönsége előtt, Németországban.

„A hockenheimi mindannyiunk számára nagyon fontos verseny. Ez a hazai versenye a Mercedes-Benznek, és Monaco után nekem is ez a második hazai futamom, szóval tényleg szeretnék jó eredményt elérni itt. Pályafutásom során, még az alsóbb kategóriákban itt arattam a legtöbb futamgyőzelmet, szóval kedvez a vezetési stílusomnak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Rosberg visszavágásra készül Hockenheimben
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!