A Ferrari bízik a hűvösebb időjárásban - F1VILÁG.HU

A Ferrari bízik a hűvösebb időjárásban

HIRDETÉS

Fernando Alonso bízik abban, hogy az előrejelzéseknek megfelelően hűvösebb lesz az időjárás a verseny napján, ugyanis elmondása szerint az segíthet a Ferrarinak.


Fernando Alonso bízik abban, hogy az előrejelzéseknek megfelelően hűvösebb lesz az időjárás a verseny napján, ugyanis elmondása szerint az segíthet a Ferrarinak.

A spanyol pilóta csak a hetedik helyre kvalifikálta magát az időmérőn, pedig Lewis Hamilton már az első etapban kiesett egy fékhiba miatt, illetve Jenson Button sem tudott bejutni az utolsó körben a javított McLarennel.

Alonso elmondta, hogy az F14-T szenved a hosszú etapok alatt, különösen a nagy melegben, szóval esélyük sincs tartani jelenlegi pozíciójukat a versenyen, hacsak nem hűl le a levegő.

„A hűvösebb idő úgy tűnik, hogy komoly hatással van ránk az idei évben, már ami az autó teljesítményét illeti” – mondta.

„Nagyon komoly a gumikopásunk, különösen a hátsó tengelyen, mivel folyamatosan kipörögnek a kerekek a gyenge leszorítóerő miatt. Mikor meleg van, ez a hatás fokozottan igaz.”

„Azt gondolom, hogy az új gumikkal az időmérőn valamelyest el lehet tüntetni azokat a problémákat, amik a hosszú etapok alatt kijönnek, így biztos vagyok abban, hogy a verseny keményebb lesz a gumikezelés szempontjából.”

Alonso csapattársa, Kimi Räikkönen csak a 12. helyen végzett, miután hibázott utolsó mért körén a második etapban. A finn pilóta elmondta, hogy a pénteki vízpumpa illetve a szombat reggeli üzemanyagnyomás probléma igencsak megnehezítette a dolgát a hétvégén.

„Feltettem a második szett új gumit a második etapban, aztán valamilyen okból kifolyólag a kettes kanyarban elvesztettem az autó hátulja felett az uralmam, így sok időt ott hagytam, amit már képtelen voltam visszahozni” – magyarázta.

„Egyszerűen nem tudtam egy jó kört összerakni, pedig az autó elég jó volt. Tegnap és ma reggel is voltak problémáink, amit nem segítettek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Ferrari bízik a hűvösebb időjárásban
Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését
A Ferrari-főnök szerint Mexikóban is szoros lesz a csata a győzelemért!
McLaren: A csapatutasításokkal a jövőbeli sikereinket tennénk kockára
Horner azonnali fejlődést vár Pereztől

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!