Hamiltont a fék hátráltatta, de örül a 2. helynek - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamiltont a fék hátráltatta, de örül a 2. helynek

ADVERTISEMENT

Az elmúlt időszakban többször is balszerencséje volt Lewis Hamiltonnak, aki Belgiumban második lett ugyan az időmérőn, de azért, hogy nem tudott komolyabb tempót diktálni, egyértelműen makacskodó fékeit tette felelőssé.

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

„Volt valami probléma a bal első féktárcsámmal, az autó hol jobbra, hol balra húzott, és semmit nem tudtam kezdeni ezzel. Később a fékerő-egyensúly helyreállt, de az egyes kanyarban sokat vesztettem”- mondta Hamilton.

Az elmúlt időszakban többször is balszerencséje volt Lewis Hamiltonnak, aki Belgiumban második lett ugyan az időmérőn, de azért, hogy nem tudott komolyabb tempót diktálni, egyértelműen makacskodó fékeit tette felelőssé.

„Volt valami probléma a bal első féktárcsámmal, az autó hol jobbra, hol balra húzott, és semmit nem tudtam kezdeni ezzel. Később a fékerő-egyensúly helyreállt, de az egyes kanyarban sokat vesztettem”- mondta Hamilton.

„Márpedig ezen a pályán nagyon fontos, hogy bízz a fékekben”- folytatta a vb-pontverseny második helyezettje, aki biztos benne, hogy holnapig megoldják ezt a problémát.

HIRDETÉS

A mindig a legjobb helyezést megcélzó brit pilóta elmondása szerint örült ennek a mai második helyezésnek, mert ez esélyt teremt számára, hogy egy jó rajttal már a verseny elején az élre álljon.

„Nem vagyok elégedetlen, és ha megnézzük az elmúlt éveket, akkor a második rajthely a legjobb itt. Tavaly a pole-ból rajtoltam, de Sebastian (Vettel) megelőzött. Szerintem jó esély kínálkozik majd a rajtnál, örülök, hogy itt végeztem.”

Hamiltont a fék hátráltatta, de örül a 2. helynek
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján