Sebastian Vettel és Fernando Alonso szerződtetésére hajt a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulata, a McLaren! Eric Boullier versenyigazgató kifejtette, nem akarnak hibázni, így minden tőlük telhetőt megtesznek.
Sebastian Vettel és Fernando Alonso szerződtetésére hajt a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulata, a McLaren!
Minderről egy ideje már pletykálnak a nemzetközi sajtóban, a minap azonban az egyik leghitelesebb forrásnak számító lap, az AUTOSPORT is beszámolt minderről.
Habár mind Alonso, mind Vettel érvényes szerződéssel rendelkezik a Ferrarinál illetve a Red Bullnál, a McLaren nem mond le róluk – Eric Boullier versenyigazgató, valamint Ron Dennis minden követ megmozgatnak azért, hogy megszerezzék a mezőny két többszörös világbajnokát.
A csapat korábban utalt rá, ha muszáj, 2016-ig, vagy 2017-ig kivárnak, ezt követően azonban hosszú távú elkötelezettséget szeretnének versenyzőiktől.
Eric Boullier az AUTOSPORT-nak adott exkluzív nyilatkozatában elárulta, mindent megtesznek azért, hogy elnyerjék Alonso és Vettel kegyeit, és addig nem is adják fel, amíg a két versenyző határozott nemmel nem felel közeledésükre.
Amikor a francia szakembert arról kérdezték, mekkora esélyük van arra, hogy legalább egyiküket leszerződtethetik, így felelt: „Minden versenyzőnél bepróbálkozom, aki illeszkedik jövőbeli stratégiánkba.”
„Még mindig dolgozunk az ügyön, bármeddig is tart. Nem akarunk hibázni – egy esélyünk van, és nem akarjuk elszalasztani.”
„A McLaren egy topcsapat, egy nagycsapat – rengeteg történelemmel. És vissza akarunk térni oda, ahol lennünk kell. Ha tehát megengedhetjük magunknak, hogy időt szánjunk arra, hogy átgondoljuk a dolgot és felkészüljünk stratégiailag erre, akkor meg fogjuk tenni.”
A hírek szerint a McLaren hamarosan választ is kap Vetteltől és Alonsótól – a wokingi gárda állítólag még a bajnokság utolsó, tengerentúli versenyei előtt szeretné rendezni sorait a jövő évet illetően.
Boullier nem említett pontos határidőt, azt azonban világossá tette, nem akarnak úgy elvonulni a téli szünetre, hogy nem tudják, milyen felállással vágnak neki a 2015-ös bajnokságnak.
„Hamarosan, néhány héten belül döntünk” – mondta.