Soha nem nyert még Szuzukában, így egyértelműen a győzelmet tűzte ki célul erre a hétvégére a bajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Lewis Hamilton.
Soha nem nyert még Szuzukában, így egyértelműen a győzelmet tűzte ki célul erre a hétvégére a bajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Lewis Hamilton.
A Mercedes versenyzője 2009-ben állhatott rajthoz először a legendás japán helyszínen, akkor harmadikként zárt, az azt követő években azonban nem állt mellé a szerencse – tavaly például feladni kényszerült a futamot.
Hamilton elárulta, a Forma-1 legendás versenyzőinek sikerült nyerniük már Szuzukában, ő pedig szeretne csatlakozni a rangos névsorhoz.
„Még soha nem nyertem ezen a pályán, és dobogóra is csak egyszer állhattam – akkor, amikor 2009-ben először jártam itt” – mondta a korábbi világbajnok.
„Volt néhány esélyem, a legjobb ezek közül feltehetően a tavalyi év volt. Idén viszont kivételes autónk van, szóval tényleg nagyon remélem, hogy ezúttal végre összejön a dolog.”
„A Forma-1 nagyjai mind nyertek már Szuzukában, mióta a széria először látogatott ide a ’80-as években, a célom pedig határozottan az, hogy az én nevem is felkerüljön erre a bizonyos listára az előttünk álló hétvégén.”
Hamilton sorozatban harmadik győzelmére hajt, miután Monzában, valamint Szingapúrban is elsőként futott be – utóbbi versenyen Nico Rosberg technikai hiba miatt nem tudott célba érni.
„Természetesen kiábrándító a csapat számára az újabb kiesés, de tudom, hogy most az a prioritás, hogy elejét vegyék ezeknek a problémáknak. A dolog kiegyenlítette a küzdelmet az egyéni bajnokság tekintetében, szóval remélhetőleg egészen az abu dhabi kockás zászlóig egyenes csatát vívhatunk majd.”