Hajlandó finomítani a Forma-1-es szuperlicenc megszerzésére vonatkozó feltételeken a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Hajlandó finomítani a Forma-1-es szuperlicenc megszerzésére vonatkozó feltételeken a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
A sportot irányító testület nemrégiben szabályba foglalta, 2016-tól kezdődően csak 18 év feletti, a szövetség által felállított szisztéma szerint legalább 40 pontot szerző versenyző mutatkozhat be az autósportok csúcsosztályában, a Forma-1-ben.
A változás komoly vitákat váltott ki, főleg amiatt, hogy a még nem is létező Forma-2-es sorozat bajnoki címe éri a legtöbb – összesen 60 – pontot, miközben a számos F1-es versenyzőt kinevelő World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályát meglehetősen alacsonyan rangsorolták.
Az FIA-nál azt mondják, fontos, hogy megfelelő szabályokat fektessenek le az F1-es jogsi megszerzésének vonatkozásában, azonban próbálnak rugalmasak lenni ebben a kérdésben.
„Egy meglehetősen robosztus keretet állítottunk fel a feltételeket illetően” – mondta a szövetség szóvivője az AUTOSPORT-nak.
„Ami pedig magát a pontrendszert illeti, valójában természetes, hogy évről-évre lesznek benne finomítások.”
A Renault nemrég arra kérte az FIA-t, foglaljon állást azt illetően, hogy nevelőszériáját miért nem rangsorolták magasabbra.
A testületnél azt mondják, számos tényező alapján állították össze a pontrendszert.
„A pontrendszert nemcsak az egyes bajnokságok sportértéke alapján állítottuk fel. Vannak más szempontok is, melyet nekünk, mint szabályalkotóknak, figyelembe kellett vennünk. Természetesen meghallgatjuk a Renault visszajelzéseit, illetve bárkiét, aki érintett.”
„És – ahogy korábban is magyaráztam – az új struktúrával kapcsolatban szerzett tapasztalatok alapján a jövőben finomíthatunk ezen a pontrendszeren.”
Az FIA szóvivője magyarázatot adott a hamarosan megalakuló F2-es bajnokság priorizálására is.
„Az FIA feltett szándéka, hogy egy megfelelő létrát építsen fel az alsóbb kategóriáktól a Forma-1-ig. A jövőbeli Forma-2-es bajnokság egy fontos lépés lesz ebből a szempontból.”