Mégis öt motort használhatnak a versenyzők idén - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Mégis öt motort használhatnak a versenyzők idén

ADVERTISEMENT

Négy helyett mégiscsak öt motort használhatnak fel a 2015-ös Forma-1-es idény során a versenyzők – döntöttek minderről még csütörtökön, Malajziában.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

A Forma-1 csapatai tegnap ültek össze és egyetértettek abban, hogy előterjesztik az erről szóló szabályváltozást, melyet már a két hét múlva esedékes Kínai Nagydíj előtt jóvá hagyhat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Mivel 2015-re változott a motorszabályok értelmezése, a csapatok idény közben is fejleszthetnek erőforrásaikon a rendelkezésükre álló zsetonokat felhasználva. Miután azonban idén már csak négy erőforrás használható, néhány versenyző pedig már egy versenyhétvége után lenullázott egy motort, a szabályváltozás némi flexibilitást nyújt majd a gyártóknak a fejlesztések tekintetében is.

Szintén motiváló tényező volt a döntésben, hogy a rajongók minél több autót láthassanak a pályán a hétvégék során.

Mégis öt motort használhatnak a versenyzők idén
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján