Vettel még harcol a bajnoki címért - F1VILÁG.HU

Vettel még harcol a bajnoki címért

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Múlt vasárnapi győzelme után optimistán várja a 2015-ös bajnokság második felét Sebastian Vettel.


Múlt vasárnapi győzelme után optimistán várja a 2015-ös bajnokság második felét Sebastian Vettel.

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője a Magyar Nagydíjon idei második futamgyőzelmét szerezte, ezzel 42 pontra csökkentette hátrányát az összetettben élen álló Lewis Hamilton mögött.

A német versenyző a minap úgy nyilatkozott, úgy érzi, még bőven versenyben van a bajnoki címért.

„Tudjuk, hogy reálisan kell látnunk a saját helyzetünket, hogy még rengeteg a tennivaló, és fel kell még zárkóznunk. De soha nem lehet tudni. Meggyőződésem, hogy mindent megpróbálunk majd, megpróbáljuk a lehetetlent” – mondta Vettel.

„Ennek a legjobb módja, ha higgadtak maradunk, mindent beleadunk – és aztán majd meglátjuk, hová vezet mindez. Biztos vagyok abban, hogy minden csapat nagyra értékeli most ezt a kis szünetet, és hogy nagyon erősen folytatja majd mindenki a szezont.”

Bár a Ferrari tavaly sokat szenvedett, Sebastian Vettel az olasz istálló színeiben eddig eltöltött 10 versenyen 2 győzelmet és 5 további dobogós eredményt szerzett.

„Ha megnézzük, hogy állunk most tavalyhoz képest az autó teljesítményét, illetve a csapatmorált tekintve, elmondhatjuk, hogy bizony most sokkal jobb a helyzet” – mondta Vettel, aki korábbi sikercsapatát, a Red Bullt hagyta ott a Ferrari kedvéért az elmúlt szezon végén.

„Csapaton belül nagyon elégedettek vagyunk az elért eredményekkel, és bár én nem vezettem az autót, Kimi sokkal elégedettebb vele, mint a tavalyival. Az összes csapat közül szerintem a Ferrari tette meg a legnagyobb előrelépést.”

„Néha vannak az embernek olyan versenyei, amikor nem jönnek össze a dolgok, de ha az elmúlt 5-6 futamot nézzük, elég jók voltunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!