A Force India versenyzője, Sergio Pérez elárulta, bár nagyon jól érzi magát jelenlegi alakulatánál, reméli, hogy egy napon ismét egy élcsapatnál versenyezhet majd.
A Force India versenyzője, Sergio Pérez elárulta, bár nagyon jól érzi magát jelenlegi alakulatánál, reméli, hogy egy napon ismét egy élcsapatnál versenyezhet majd.
Pérez annak idején a Sauber színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2013-ban pedig megkapta élete lehetőségét a McLarentől. A mexikói azonban egy év után távozni kényszerült Wokingból, a csapat ugyanis nem volt elégedett teljesítményével.
Pérez azt mondja, továbbra is hisz abban, hogy egy napon világbajnok lehet a Forma-1-ben – és reméli, esélye lesz arra, hogy megmutassa képességeit.
„Természetesen ez az álmom. Szeretnék világbajnok lenni, a nagy lehetőségre hajtok – szeretnék olyan pozícióba kerülni, hogy megnyerhessem a trófeát” – mondta az ifjú versenyző.
„Rengeteget tanultam az évek során. Még csak két év telt el a McLarennél eltöltött időszak óta, de két év alatt a Forma-1-ben rengeteget lehet fejlődni. Nagyon sokat tanultam, sokkal összetettebb versenyző vagyok, és meggyőződésem, hogyha lehetőséget kapnék egy nagycsapattól, akkor el tudnám végezni a feladatom, bárki ellen képes lennék teljesíteni.”
„Szóval hiszek magamban, hiszem, hogy jól vezetek. Talán két-három olyan futamom volt idén, amelyeken nem tudtam a maximumot kihozni az autóból, de összességében azt gondolom, elég jól teljesítettem eddig.”
Pérez ezzel együtt elárulta, remekül együtt tud dolgozni a Force Indiával, és rengeteg potenciál van a silverstone-i kiscsapatban.
„Nagyon otthon érzem magam a csapatnál, jó együtt dolgozni velük, és azt hiszem, rengeteget sikerült fejlődnünk. Tavaly a csapat történetének legjobb idényét produkáltuk. Idén nehezen indult a szezon, de visszatekintve lenyűgöző, amit eddig elértünk.”