A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli arra szólította fel a királykategória irányítóit, a 2017-es idényt megelőzően jelentősen változtasson a tesztekre vonatkozó regulákon.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli arra szólította fel a királykategória irányítóit, a 2017-es idényt megelőzően jelentősen változtasson a tesztekre vonatkozó regulákon.
A tervek szerint 2017-ben jelentős változások lépnek érvénybe a Forma-1-ben, mely miatt elengedhetetlen, hogy a csapatok és a sorozat gumiszállítója megfelelően felkészüljön a kihívásokra.
Egyelőre még nincs döntés arról, hogy 2017 és 2019 között a Pirelli, vagy a Michelin lesz-e a Forma-1 gumiszállítója.
„Ha a sportban maradunk, tényleg meg kell vizsgálnunk, hogyan alakulnak a tesztek” – mondta Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója.
„A 2017-re tervezett szabályok szerint szélesebb hátsó gumikra lesz szükség, módosítani kell az első abroncsokon is, ráadásul az autókat más aerodinamikai hatások érik majd.”
„Mivel drasztikus változásokról van szó, nem akarjuk úgy végezni az első teszten, hogy rengeteg problémánk van. Szóval meg kell találnunk a módját, hogyan oldhatnánk meg a teszteket.”