A magyarországi remek szereplés ellenére két lábbal a földön járva várja a hétvégi Belga Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata.
A magyarországi remek szereplés ellenére két lábbal a földön járva várja a hétvégi Belga Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata.
A patinás olasz istálló Sebastian Vettel révén tudott nyerni a Hungaroringen, és bár sokáig úgy tűnt, a kettős győzelem is összejöhet a Scuderiának, Kimi Räikkönen végül műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.
A finn azt reméli, Belgiumban, a Ferrari 900. F1-es nagydíján javíthat. Räikkönennek van oka az optimizmusra, hiszen pályafutása során eddig négyszer tudott nyerni Spa-Francorchampsban.
„Imádok ezen a pályán versenyezni” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„Általában izgalmas versenyek vannak itt, rengeteg az előzés, azonban sok múlik az időjáráson, illetve azon, hogy milyen gumikeverékek elérhetőek.”
„A legszebb győzelmem? Határozottan a 2009-es, hiszen nem különösebben volt gyors az autónk, de a remek rajtnak hála kiváló eredményt tudtunk elérni.”
Bár a Ferrari bombaformában van, pontosan tudják, továbbra is leszegett fejjel kell dolgozniuk.
„Az, hogy nyertünk Magyarországon, semmit sem változtat a hozzáállásunkon a következő versenyre” – nyilatkozta Alberto Antonini, a Ferrari kommunikációs vezetője.
„Silverstone után sem gondoltuk, hogy krízisbe kerültünk, és most sem hisszük úgy, hogy briliánsak vagyunk. Továbbra is két lábbal a földön járunk, hiszen tudjuk, hogy nagyon erős ellenfelek ellen kell küzdenünk – de most is a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk majd.”