A mezőny végéről vágnak majd neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak a McLaren Honda versenyzői.
A mezőny végéről vágnak majd neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak a McLaren Honda versenyzői.
A spa-francorchampsi stewardok Fernando Alonsónak 30, Jenson Buttonnak pedig 25 rajthelyes büntetést osztottak ki a pénteki szabadedzések után, miután mindkettejük autójába beépítették az idei hetedik belső égésű motort (ICE), valamint az erőforrás több elemét kicserélték.
A motorcsere tervezett volt, a Honda ugyanis nemrég felhasználta három fejlesztési zsetonját.
Miután nemrég változtak a büntetésekre vonatkozó szabályok, Alonso és Button a vasárnapi futamon nem kap majd büntetést – azt leszámítva, hogy mindketten a mezőny végéről vágnak neki a versenynek.
A második szabadedzés után egyébként várhatóan további elemeket cserélnek majd ki a McLaren erőforrásaiban, így papíron további büntetéseket kapnak majd a wokingi gárda versenyzői – ezek azonban a korábban történt szabályváltoztatás miatt lényegtelenné válnak.