Érthető módon kiábrándítóan nyilatkozott a Belga Nagydíj szombati időmérő edzése után Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője.
Érthető módon kiábrándítóan nyilatkozott a Belga Nagydíj szombati időmérő edzése után Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője.
A négyszeres világbajnok csak a kilencedik legjobb időt érte el a spa-francorchampsi kvalifikáción, Romain Grosjean rajtbüntetése után azonban a nyolcadik helyről startolhat majd holnap.
Vettel az időmérő után újságíróknak nyilatkozva elismerte, nagyon meglepődött azon, hogy ilyen gyengén szerepelt szombaton.
„Óriási meglepetés, hogy csak a kilencedik helyen végeztem” – fogalmazott a heppenheimi.
„Nem ez volt a legjobb köröm, az utolsó kanyarban pedig elkövettem egy baklövést. Amikor pedig a mezőny ilyen szoros az ember mögött, akkor a rajtrácson jóval hátrébb kerül. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy emiatt a hiba miatt olyan nagyon visszaestünk, mert egyszerűen nem volt meg a tempónk a mai időmérőn.”
Vettel hozzátette, nem tudja, mire lesz elég a versenytempójuk vasárnap, az azonban biztos, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy előrébb verekedje magát.
„Azt gondolom, a versenyen előrébb kerülhetünk. Megpróbálok jól eljönni a rajtnál, szeretnék az első körben sok pozíciót javítani, ugyanakkor a verseny hosszú, ezért nem kell mindent eldönteni már a futam elején.”
Miután a holnapi futam rajtjánál a versenyzők már kizárólag magukra lesznek utalva, nem kaphatnak segítséget csapataiktól, Vettel azt mondja, lehetnek meglepetések.
„Talán lesz egy kis káosz, de nem tudom, hogy hosszú távon ez a szabályváltoztatás azt nyújtja-e majd, amit várunk tőle. Nem feltétlenül jelent változást.”