Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője nem panaszkodhat a Belga Nagydíjat követően, a finn ugyanis a tizenhatodik helyről rajtolva a hetedik pozícióban ért célba.
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője nem panaszkodhat a Belga Nagydíjat követően, a finn ugyanis a tizenhatodik helyről rajtolva a hetedik pozícióban ért célba.
Räikkönen ennek ellenére – természetesen – nem elégedett, ráadásul csapattársa, Sebastian Vettel is a harmadik helyről esett ki defektje miatt, így a csapat számára sem volt sikeres a belgiumi hétvége.
„Természetesen nem lehetünk túl boldogok a mai nap után, de sokkal jobb eredményt értünk el, mint ahonnan indultunk. Tegnap volt néhány problémánk, így ma jobban szerettünk volna teljesíteni. A rajtom elég rosszul sikerült, kipörögtek a kerekeim, majd az első kanyar sem volt túl jó – végül sikerült visszazárkóznom” – mondta Räikkönen.
A Ferrari versenyzője az időmérő edzésen olajszivárgás miatt kiállni kényszerült a Q2-ben, majd váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetésben is részesült – a finnek valóban nincs szerencséje az idei évben, de bízik benne, hogy a szezon második felében már kevesebb csapás éri őket.
„Megpróbáltuk a legjobbat nyújtani ma és javítani a rajtpozíciónkon, de ennyire hátulról ez nem volt könnyű. Reméljük, hogy a jövőben a szerencse is a mi oldalunkra áll, hiszen csapatként jó munkát végzünk, de mindig történik valami, ami miatt nem tudjuk elérni az eredményt, amit szeretnénk.”
„Most Monza következik, a hazai nagydíjunk, nagyon jó lenne ott egy erős hétvégét teljesíteni a szurkolóink előtt. Lesz néhány újításunk, amelyek remélhetőleg segítenek minket abban, hogy harcban legyünk az előttünk állókkal.”