A Williams istálló ifjú versenyzője, Valtteri Bottas elismerte, teljesítményt várt 2015-ben csapatától.
A Williams istálló ifjú versenyzője, Valtteri Bottas elismerte, teljesítményt várt 2015-ben csapatától.
Bottas 2014-ben az év ezen szakaszában öt versenyen sorozatban négy dobogós eredményt szerzett, idén azonban mindössze egyszer sikerült felállnia a pódiumra.
A Williams autója ráadásul sokat küszködik a gumikkal, és esős körülmények között rendkívüli módon alulteljesít riválisaihoz képest.
Bottast sokáig összefüggésbe hozták a Ferrari csapatával, az olaszok azonban nemrég bejelentették, jövőre is változatlan felállással, a Sebastian Vettel – Kimi Räikkönen párossal vágnak neki az F1-es bajnokságnak.
„Azt gondolom, a Williamsnél nagyszerű versenyezni, és hiszek abban, hogy 2016-ban újra odaérhetnek” – mondta Bottas.
„Nem látom okát annak, a Williams miért ne harcolhatna a Ferrarival vagy a Red Bull-lal. Elismerem, hogy többet vártam az idei autótól, főleg az év első felében.”
„Tavaly azért egy kicsit több dobogós eredményünk volt, mint most. De még képesek vagyunk javulni és közelebb tudunk kerülni a Ferrarihoz, szóval az év második felében szeretnék még felállni a pódiumra.”