Räikkönen soha nem mutatta meg valós erejét - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Räikkönen soha nem mutatta meg valós erejét

ADVERTISEMENT

Kimi Räikkönen soha nem hozta ki magából a maximumot a Forma-1-ben, állítja egykori főnöke, Martin Whitmarsh.

Whitmarsh 2002 és 2006 között volt a finn versenyző főnöke a McLarennél és 2010-ben tett egy kísérletet arra, hogy megszerezze egykori pilótája szolgálatait, ám akkor alulmaradt a Ferrari ajánlatával szemben, ahol Räikkönen jelenleg is, sőt jövőre is versenyezni fog.

„Bár Kimi utálta Ron Dennist, én nagyon jól kijöttem vele” – mondta a szakember.

„Kapcsolatban és tárgyalásban voltunk 2009-ben a menedzsmentjével, azonban inkább az anyagi dolgokat tekintette fontosnak, és Jenson Button rendelkezésre állt, így minden a helyére került.”

„Azt gondolom, hogy Kimi soha nem tudta kihozni a benne rejlő potenciált és ez felettébb bosszantotta. Mindezek mellett tisztában van képességeivel, van egy érdekes humora, amit kedvelek.”

HIRDETÉS

Olasz lapértesülések szerint Räikkönen egy évre szóló szerződése előkészíti az utat Max Verstappen számára, aki nem kizárt, hogy 2017-ben már a Ferrari versenyzőjeként szállhat harcba ellenfeleivel.

Räikkönen soha nem mutatta meg valós erejét
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján