Szakított egymással Jenson Button és felesége - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Szakított egymással Jenson Button és felesége

ADVERTISEMENT

Egy évvel azután, hogy összeházasodtak, szakított egymással a korábbi Forma-1-es világbajnok Jenson Button, valamint felesége, Jessica.

A 35 esztendős versenyző és a 31 éves Jessica Michibata 2009 óta alkottak egy párt, tavaly decemberben keltek egybe.

A brit sajtónak nyilatkozva Button képviselői elárulták, a felek közös megegyezéssel döntöttek úgy, külön utakon folytatják, a jó kapcsolat pedig továbbra is megmarad közöttük.

Szakított egymással Jenson Button és felesége
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján