A Toro Rosso ifjú versenyzője, Carlos Sainz úgy érzi, jobb versenyzővé vált amiatt, hogy az elmúlt két szezonban gyenge motorokkal kellett rajthoz állnia a Forma-1-ben.
A Toro Rosso ifjú versenyzője, Carlos Sainz úgy érzi, jobb versenyzővé vált amiatt, hogy az elmúlt két szezonban gyenge motorokkal kellett rajthoz állnia a Forma-1-ben.
A spanyol versenyző csapata, a Toro Rosso tavaly még az igencsak gyenge és megbízhatatlan Renault-motorokat használta az F1-ben, az idei évben pedig már a Ferrari erőforrásaival versenyez a csapat – ám csupán a tavalyi specifikációt kapták meg az olaszoktól.
„Két szezont teljesítettem már úgy, hogy a miénk volt a leggyengébb végsebesség a mezőnyben, és azt kell mondjam, erősebb lettem ennek köszönhetően” – mondta Sainz.
„A tavalyi szezon elejéhez képest már nem ugyanaz a versenyző vagyok. Megtanultam, hogyan kezeljem a dolgokat a versenyeken, és azt hiszem, legutóbbi eredményeim is ezt bizonyítják. Ki tudom hozni azt a kis extrát, amire talán nem is számítottam.”
„Emiatt pedig erősebb versenyző lettem, és sokkal következetesebb is a versenyeken.”
Sainz egyébként az elmúlt 8 versenyen 6 alkalommal szerzett pontot.