Lewis Hamiltonnak nem volt célja, hogy az időmérő edzésen megmutassa, mire képes a Mercedes, éppen ezért nem is igyekezett igazán gyors kört teljesíteni a Q1-ben.
Lewis Hamiltonnak nem volt célja, hogy az időmérő edzésen megmutassa, mire képes a Mercedes, éppen ezért nem is igyekezett igazán gyors kört teljesíteni a Q1-ben.
Hamilton nem is küzdött meg az időmérő további részén a többiekkel, hiszen motorcsere miatt egyébként is a mezőny végéről kell rajtolnia.
A brit mindemellett elmondta, a Mercedes igazán versenyképesnek tűnt, ám ennek ellenére biztos benne, hogy a hőség miatt nehéz dolga lesz, és a gumijai hamar elkophatnak.
„Az autó rendben van” – nyilatkozta a világbajnok. „Ez egy különösen őrült időmérő volt számomra, a mai napon meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy az autó holnap jó lesz. Nem volt értelme annak, hogy megmutassuk a tempónkat.”
„Már tudjuk, hogy a közepes és a lágy abroncsok a legjobbak. A szuperlágy szörnyű.”
„Nem mi vagyunk egyértelműen a leggyorsabbak, a hőmérséklet miatt talán ez a legrosszabb, amikor megkaphatjuk a büntetést. Mindannyiunknál nagy lesz a gumikopás, szóval két vagy három kiállás lesz. Lehet, hogy megelőzök három autót, aztán a gumijaimnak vége lesz.”