Nico Rosberg szerint eddig egyáltalán nem volt könnyű hétvégéjük, és egészen az időmérőig azt gondolta, hogy nincs meg a megfelelő tempójuk a pole pozícióhoz.
Nico Rosberg szerint eddig egyáltalán nem volt könnyű hétvégéjük, és egészen az időmérőig azt gondolta, hogy nincs meg a megfelelő tempójuk a pole pozícióhoz.
Miután Lewis Hamilton a mezőny végéről indul, Nico Rosberg előtt remek lehetőség nyílt arra, hogy megszerezze az első rajtkockát a Belga Nagydíj időmérőjén.
A szabadedzés alapján azonban úgy tűnt, hogy a Mercedes és a Red Bull is versenyben lehet – végül azonban a németnek sikerült az első helyen végeznie, ám szerinte ez egyáltalán nem volt könnyű.
„Ez nehéz feladat volt” – mondta a német. „A szuperlágy abroncsokon egyszerűen nem voltunk elég gyorsak – ezen a hétvégén egészen különleges körülmények uralkodtak. Az átlagosnál is melegebb van, magas guminyomással körözünk, az egész egy más világ.”
„Az autót átalakítottuk az időmérőre, és végül minden jobban passzolt már, de a verseny nagyon érdekes lesz. A gumikezelés nehéz lesz, én ugyanis a lágyakkal rajtolok, Max (Verstappen) viszont a szuperlágyakkal.”
„A harmadik szabadedzésig nem volt meg a tempónk, szóval nem volt könnyű így jönni az időmérőre.”