Hamilton nagyon sajnálná, ha Alonso visszavonulna - F1VILÁG.HU

Hamilton nagyon sajnálná, ha Alonso visszavonulna

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton nagy sajnálná, ha korábbi csapattársa, Fernando Alonso 2017 végén búcsút intene a Forma-1-nek, mert már nem élvezni annyira a versenyzést.


A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton nagy sajnálná, ha korábbi csapattársa, Fernando Alonso 2017 végén búcsút intene a Forma-1-nek, mert már nem élvezni annyira a versenyzést.

Alonso többször nyilatkozta már, attól teszi függővé, hogy marad-e a száguldó cirkuszban, hogy a jelentős szabályváltozások után mennyire lesz élvezetes vezetni a vadonatúj versenyautókat.

A spanyol szerződése 2017 végén jár le a McLarennél, elmondása szerint azonban nem az istálló versenyképessége az, ami a legnagyobb mértékben befolyásolja majd döntését.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton egyetért Alonsóval abban, hogy nem túl élvezetes vezetni a jelenlegi F1-es versenygépeket, főleg úgy, hogy állandó jelleggel spórolni kell az üzemanyaggal és az abroncsokkal. A brit szerint szomorú üzenete lenne annak, ha egy olyan versenyző, mint Alonso emiatt intene búcsút a királykategóriának.

„Ő még mindig az egyik legjobb, az én véleményem szerint biztosan, és nagyon remélem, hogy a McLaren egy olyan autót ad alá, amellyel nyerni tud, szóval harcolhatok ellene” – mondta Hamilton a spanyol El Pais című lapnak.

„Ha jövőre vissza akar vonulni, és nem tudnék újra versenyezni ellene, az nagyon szomorú volna. Nem lehet, hogy egy olyan tehetséges versenyző, mint ő a mezőny végén kullogjon, és befejezze, csak mert nem kap egy újabb lehetőséget. Ez nem lenne helyes.”

Arra a kérdésre, hogy Alonso betarthatja-e ígéretét, és valóban befejezheti 2017 végén, Hamilton így felelt: „Biztosan. 35 éves, elég pénzt keresett már, és eléggé tapasztalt. A Forma-1 jelenleg nem arról szól, ami őt érdekli. Kétszeres világbajnok, egy legenda. Befejezheti, ha úgy akarja, de alapvetően minden évére úgy készül, hogy a világbajnoki címért harcol majd, de nem kap erre lehetőséget.”

„De nagyon jól teljesített az évek során. Én valószínűleg sokkal rosszabban viseltem volna, pláne egy olyan csapatnál, melynek világbajnoki címeket kellene nyernie, és már nyert is jó néhányat. De ő nagyon jól kezeli ezt, és sokat fejlődött az évek során, jövőre pedig remélhetőleg kap egy olyan autót, amellyel harcolni tud.”

„Szeretném, ha folytatná, harcolni szeretnék vele.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!