Leszerződtette juniorprogramjába a Mercedes a 18 esztendős George Russelt.
Leszerződtette juniorprogramjába a Mercedes a 18 esztendős George Russelt.
A brit tehetség az elmúlt két évben a Forma-3-as Európa-bajnokságon versenyzett, 2016-ban a HitechGP színeiben az összetettbeli harmadik helyen zárt.
Miután Pascal Wehrlein és Esteban Ocon 2017-ben a Sauber, illetve a Force India csapatainál versenyeznek, a Mercedesnek szüksége volt egy ifjú versenyzőre, aki részt tud majd venni a fiatal versenyzők tesztjén.
A szabályok ugyanis kimondják, az évközi tesztek során 2 napot kell adniuk a csapatoknak olyan versenyzőknek, akik kettő, vagy annál kevesebb nagydíjon álltak rajthoz az F1-ben.
„Nagyszerű, hogy a juniorprogram tagja lehetek” – mondta George Russel.
„Hihetetlen lehetőség az, hogy a Forma-1-es világbajnok támogatását élvezhetem. A szimulátorban már elkezdtem a munkát a csapattal, és már most világos számomra, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik a legjobbak ebben a műfajban, és akik sokat segítenek majd abban, hogy versenyzőként és emberként is fejlődjek.”
Russel egyébként idén a GP3-as sorozatban versenyez majd az ART Grand Prix színeiben.