Nagyon sajnálja a McLaren versenyzőit és gőzerővel dolgozik a problémák megoldásán a Honda – ezt nyilatkozta a japán gyártó főnöke, Haszegava Juszuke.
Nagyon sajnálja a McLaren versenyzőit és gőzerővel dolgozik a problémák megoldásán a Honda – ezt nyilatkozta a japán gyártó főnöke, Haszegava Juszuke.
A Honda erőforrása miatt a McLaren versenyzői, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne nem sokat körözhettek az első barcelonai teszt eddig eltelt három napján.
Hétfőn az olajrendszerrel kapcsolatos problémák hátráltatták Alonsót, kedden pedig Vandoorne vesztegelt a garázsban egész nap a V6-os aggregát hibája miatt.
„Természetesen nem örülünk a problémáknak, de ez egy teszt – és nagyon sajnáljuk mindkét versenyzőt” – mondta Haszegava Juszuke, a Honda F1-es főnöke.
„Ki kell derítenünk, mi történt – főleg a kedden használt motorral.”
Amint válaszokat találnak a problémákra, kiderül az is, hogy szükség lesz-e módosításokra a melbourne-i motorspecifikációt illetően.
„Még nem tudjuk a keddi probléma pontos okát, de eddig nem változtattunk semmin. Mivel nem tudjuk az okokat, azt sem tudjuk megmondani, milyen előrelépést teszünk majd. De hiszem, hogy meg tudjuk oldani a problémákat Melbourne előtt.”
Arra a kérdésre, hogy jövő héten milyen motorspecifikációt használnak majd a második teszten, a szakember így felelt: „Az attól függ, mi volt a gond a tegnapi motorral. De ugyanazt a specifikációt tervezzük bevetni Melbourne-ben, mint amivel tesztelünk jövő héten.”
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, csalódottak a problémák miatt.
„Sok gondunk van. Még nem tudjuk, mik a problémák. Még Haszegava sem, mert a tegnapi motor úton van Japánba. De ma végre körözhettünk. Voltak gubancok, melyek általában az első napon jelentkeznek, de most a harmadik napon szembesülünk velük.”
„Egy új tervezésű motorról van szó, szóval van néhány váratlan probléma.”