Olasz sajtóhírek szerint egyre biztosabb, hogy Kimi Räikkönen a 2017-es idény végén távozni kényszerül a Ferraritól. Az olaszok állítólag már az utódját is megtalálták Daniel Ricciardo személyében.
Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke a vasárnapi Kínai Nagydíj után nyilatkozott úgy, le kell ülniük beszélni Räikkönennel, jelenleg ugyanis egyáltalán nem elégedettek a finn versenyző teljesítményével.
„Maurizióval [Arrivabene] is beszéltem erről, lehet, itt az ideje, hogy leüljünk erről vele is beszélni. Úgy fest, a mai futamon más dolgok vonták el a figyelmét. Vettel sokkal agresszívabb.” – mondta az elnök a sanghaji futam után.
Räikkönen szerződése az idei szezon végén jár le Maranellóban, a La Gazzetta dello Sport című olasz sportlap szerint pedig a Ferrari már rá is szánta magát arra, hogy lecserélje a finnt.
A lap arról számolt be, értesülései szerint a Ferrari már tavaly előszerződést kötött Daniel Ricciardóval, ám az ausztrálnak jelenleg 2018 végéig érvényes szerződése van a Red Bull Racinggel.
Úgy hírlik, mostanra teljesültek azok a feltételek, melyek szerint Ricciardo kihátrálhat meglévő kontraktusából – ahogy tette azt Sebastian Vettel is, mielőtt Maranellóba szerződött volna.