A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Mercedes és a Ferrari nagyjából azonos mértékű előrelépéseket tett új fejlesztéseinek köszönhetően Barcelonában.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Mercedes és a Ferrari nagyjából azonos mértékű előrelépéseket tett új fejlesztéseinek köszönhetően Barcelonában.
Hamilton mindkét pénteki szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, a Ferrarik hátránya pedig 3-4 tized volt a nap végén a Mercedesszel szemben.
A brit versenyző azonban úgy véli, a két csapat között ennél jóval kisebb a különbség.
„Kétségkívül előrelépést jelentenek az új fejlesztéseink. Mindenki keményen dolgozott azon, hogy ezeket feltehessük az autóra itt – mint ahogy minden csapat” – mondta Hamilton.
„Nagyszerű munkát végeztek a csapatnál azért, hogy előrelépjünk ebben a küzdelemben és megerősödjünk. Mindannyian előreléptünk. Igazából nem sok minden változott, úgy tűnik, a különbség köztünk és a Ferrari között kevesebb mint 1 tized, ami ugyanakkora, mint a legutóbbi versenyen. Mindkét csapat nagyjából hasonló mértékű előrelépést tett.”
Hamilton hozzátetette, az új fejlesztéseknek hála a Mercedes autója teljesen másképp viselkedik, mint a februári előszezoni teszteken, Barcelonában.
„Rengeteg munkát fektettünk az autóba. Ég és föld a különbség ahhoz képest, amikor először vezettem itt az autót a teszteken.”