Vettel bevallotta, nem volt ma formában - F1VILÁG.HU

Vettel bevallotta, nem volt ma formában

HIRDETÉS
170043_hun
HIRDETÉS

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel kijelentette, képes jóval jobb tempót mutatni annál, mint amit a Belga Nagydíj pénteki edzésein láttunk tőle.

Vettel közel fél másodperccel volt lassabb a második szabadedzésen, mint bajnoki riválisa, Lewis Hamilton, csapattársával, Kimi Räikkönennel szemben pedig mindkét gyakorláson alulmaradt.

A német elismerte, pénteken kicsit küszködött azzal, hogy elkapja a ritmust a rövid etapokon.

„Nem vagyok teljesen elégedett” – mondta a Ferrari versenyzője, miután az 5. helyen zárta a nyitónapot.

„Összességében az autó rendben van. Csak jobban össze kell raknunk a dolgokat. Nem igazán találtam a ritmust, főleg a rövid etapokon. A hosszabb etapok jobbak voltak. Összességében az autónk megvan ahhoz, hogy tegyük a dolgunkat és gyorsak legyünk, de minden téren el kell találnunk a dolgokat.”

„Végeznem kell a dolgom, és akkor rendben leszünk. Nem hoztam ma a legjobb formám, nem sikerült megtalálnom a ritmust. Szóval tudom, hogy ennél gyorsabb vagyok.”

Vettel hozzátette, a Mercedes nagyon erősnek tűnik, de mindent megtesznek azért, hogy harcoljanak velük a folytatásban.

„Azt gondolom, nagyon erősnek tűnnek. Bármikor mentek ki, gyorsak tudtak lenni. Ez egy hosszú pálya, nem könnyű mindent összerakni. Mindenki a köridőket figyeli, de ennél azért többről van szó. Erősnek tűntek, ez kétségtelen.”

„Pénteken még nehéz megítélni a dolgot, mert szombaton mindenki előrelép egyet. Ha nekünk sikerül ezt megtennünk, akkor igen, közel lehetünk. A Mercedes a favorit, de itt vagyunk, hogy megnehezítsük a dolgukat. A tapadás rendben van, csak meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Elég sokat csúszkáltam helyenként, ezzel pedig kinyírtam az első gumikat. De ezt befolyásolni tudom azzal, hogy másképp vezetek. Holnapra rendben kell, hogy legyen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!