A Forma-1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén ismét versenyautóba ülhetett Robert Kubica. A lengyel versenyző a Williams fejlesztőversenyzőjeként kapott lehetőséget Barcelonában.

Kubica 2006 és 2010 között volt aktív tagja a száguldó cirkusz mezőnyének, majd a 2011-es szezon kezdete előtt egy olaszországi raliversenyen súlyos balesetet szenvedett, mely gyakorlatilag derékba törte Forma-1-es pályafutását.

Mivel Kubica karja súlyosan sérült, sokáig úgy tűnt, végleg bezáródott előtte az F1 kapuja – tavaly azonban óriási pálfordulás következett be, amikor előbb a Renault, majd később a Williams autójával tesztelhetett.

Bár a lengyel jó eséllyel pályázott arra, hogy utóbbi csapat színeiben idén ott legyen a rajtrácson, a Williams végül Szergej Szirotkin szerződtetése mellett döntött, Kubica pedig tartalék- és fejlesztőversenyzőként segíti a grove-i istálló munkáját 2018-ban.

A 33 esztendős versenyzővel nemrég az F1 Racing magazin, illetve egészen pontosan annak olvasói készítettek interjút, melyben beszél arról, min ment keresztül az elmúlt években.

Mit élvezel a legjobban abban, hogy ismét a Forma-1-ben vagy?

Kétségkívül azt, hogy lehetőségem van vezetni ezeket az autókat, habár az F1 rengeteget változott azóta, ahogy én versenyeztem. Remek köridőket futnak, csak máshogy. De azt gondolom, versenyzőként a legélvezetesebb része a játéknak a vezetés.

Milyen érzés, amikor azt látod, hogy ennyi lengyel rajongód van mindenhol?

A lengyel rajongók egyre többen és többen vannak és egyre aktívabbak, szóval nagyszerű dolog, ha követik az embert, és nagyszerű látni, hogy ott vannak mindenütt. Nem volt egy olyan esemény vagy verseny, rali vagy teszt, ahol ne lettek volna lengyel rajongóim. Ez nagyszerű, és szeretnék köszönetet mondani nekik. De nemcsak a lengyel rajongóknak, hanem annak a rengeteg embernek, akik szorítanak értem és támogatnak.

Miben reménykedsz, mik a várakozásaid az idei szezonra – úgy a saját magad, mint a csapat szempontjából?

Az én pozícióm egy kicsit más csapaton belül. Nem versenyzem, szóval más céljaim vannak, mint akkor, ha versenyeznék. Nem küzdök a pontokért, vagy pozíciókért az időmérőn, de még így is remek céljaim vannak az idei évre. Természetesen szeretném segíteni a csapatot, bele akarok folyni mindenbe, és ez technikai és mérnöki szempontból jobb lehetőség számomra arra, hogy jobban beleássam magam a dolgokba, mintha versenyeznék.

Hol tartod a Kanadai Nagydíjon szerzett győztes trófeát?

Nagyon egyszerű a válasz: nincs is nálam!

Hát hol van?

A BMW-nél.

Még csak egy replikád sincs belőle?

Nincs.

Még mindig pókerezel?

Már rég nem. Remek emlékeim vannak Ausztráliából, de idén még csak nem is jártam pókerteremben. A szenvedély és a játék élvezete már a múlté.

Ki a legkeményebb ellenfél, aki ellen versenyeztél?

Azt hiszem, Lewis Hamilton. Fiatal korunk óta versenyeztünk egymással: ő a legkeményebb. Persze voltak más, kemény ellenfeleim is – a legtöbb az F1-ben. De Lewis és én évekig versenyeztünk együtt a különféle kategóriákban, ezért mondom azt, hogy ő.

Miért választottad magad mellé Nico Rosberget tavaly, hogy segítsen neked?

Úgy gondolom, Nico remek tapasztalatokat gyűjtött a Forma-1-ben, és persze világbajnoki címet nyert. Úgy döntött, befejezi, ami szerintem egy olyan döntés, amit tiszteletben kell tartanunk, és ami jól mutatja az ő érettségét. Nyilván nem volt könnyű döntés. Tavaly nagyon komoly szerepet játszott: találkoztunk néhányszor, és aztán megkérdeztem, hogy segítene-e nekem, ő pedig igent mondott, és sokat tett azért, hogy eljussak oda, ahol most tartok.

Együtt dolgoztok még?

Igen is, meg nem is…

Mi a kedvenc pizzád?

A legtöbbször prosciutto funghit ennék.

Melyik pályát várod a legjobban azok közül, amelyek most benne vannak a naptárban, de nem voltak, amikor utoljára az F1-ben voltál?

Kétségkívül Baku. Vezetni ugyan nem vezetek ezen a pályán idén, de a szimulátorbna talán! Kívülről Baku igazi kihívásnak tűnik, és általában ami a TV-n keresztül kihívásnak tűnik, az a valóságban még inkább az.

Mikor realizáltad, hogy készen állsz arra, hogy újra F1-es autóba ülj?

A teljes rehabilitációm, az utazásom igazán komplikált és fárasztó volt. A fordulópont talán az volt, amikor eldöntöttem, hogy befejezem a ralizást. Utána elkezdtem dolgozni a fizikumomon, és aztán rájöttem, hogy a lécet emelve jobb eredményeket tudok elérni, mint vártam – nemcsak a teljesítményt, de a fizikai dolgokat tekintve is. És aztán azt gondoltam, talán újra tudnám csinálni ugyanazokat a dolgokat, csak más módot kell találnom erre. Korábban ezt nem fogadtam el, és próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy azelőtt, ami nem volt lehetséges, de legalábbis nehéz volt. És ez kiábrándítólag hatott rám.

Teszteltél a GP3-ban és a Forma-E-ben – ezek nagyon különböznek a ralitól. Milyen volt az élmény?

A GP3-ban leginkább azért teszteltem, hogy kiismerjem a fizikai korlátaimat. Lépésről lépésre emeltem a nehézségi szintet. Először a teljesítményre figyeltem, aztán azt figyeltem, hogy képes vagyok-e rá, majd pedig próbáltam megkeresni azt a szintet, amelyen mindent kihozhatok a testemből anélkül, hogy veszítenék a teljesítményből. Remek időszak volt. Nehéz volt, de értek kellemes meglepetések a reakcióimmal és a testemmel kapcsolatban.

Szeretnéd kipróbálni az új WRC-autókat?

Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.

Van rá lehetőséget?

Ami azt illeti, tavaly elég közel voltam ahhoz, hogy részt vegyek néhány versenyen. Volt rá lehetőség, csak autó nem volt, és őszintén szólva arra akartam összpontosítani, hogy visszatérjek az együléses versenyzéshez. Nem akartam olyan helyzetet kreálni, melyben kipróbálok egy autót, tetszene is, de aztán kétségeim támadnának újra afelől, hogy mit is akarok csinálni.

Mennyire mások ezek a hibrid motoros autók azokhoz képest, melyeket a korábbi generációs motorokkal szerelték fel?

Az erőforrás az egyik nagy különbség a jelenlegi Forma-1-es autók, illetve azok között, melyeket én vezettem korábban, de nem a legnagyobb. A szerelők, a mérnökök és a tervezők számára komplikált dolgok ezek, de a versenyzőknek annyira nem. Amikor a korábbi években itt volt a KERS, az bonyolultabb volt. Most minden optimalizált. Mindenki ismeri a rendszer, rengeteg szimulációt végeznek.

Milyen érzés volt, amikor hosszú idő után először ismét F1-es autóba ültél?

Életem egyik legjobb napja volt – nemcsak azért, mert F1-es autóba ültem, hanem azért is, mert rájöttem, hogy mennyi potenciál van az emberi agyban. Valenciában történt, hat és fél évvel a balesetem után, és pár kör után rá kellett jönnöm, hogy olyan, mintha két hónapja történt volna a baleset. Olyan érzés volt, mint hazatérni – az egyik legjobb érzés, amit életem során átéltem.

Érdeklődsz aziránt, hogy a másik oldalon tevékenykedj, akár csapatvezetőként?

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy nagyon tisztelem ezeket az embereket, és nincs tapasztalatom abban, amit ők csinálnak. Másodsorban pedig még mindig gondolkodom, és bennem van az az attitűd, hogy versenyző vagyok. Azt gondolom, hogy azzal, hogy ott vannak azok az emberek, akik működtetik a csapatot, és van egy olyan versenyző, aki őszinte és egyenes, az megkönnyíti az átmenetet, és segít abban, hogy az emberek megértsék, milyen érzés versenyzőnek lenni. A Forma-1 a teljesítményről szól, a számokról, elemzésekről, szimulációkról. És rengetegen fókuszálnak a nyers számokra, mert ez egy nagyon kemény biznisz, és a teljesítmény jelent mindent. De a versenyautókat elvégre emberek vezetik, és a teljesítmény tőlem, a versenyzőtől jön, máskülönben a topcsapatok nem fizetnének annyit azért, hogy topversenyzőik legyenek. És néha ezek az emberi dolgok ebben a rendkívül bonyolult és komplex dologban túlságosan elkülönülnek egymástól.

Melyik F1-es versenyző támogatott legjobban a felépülésed során?

Nehéz kérdés, mert alapvetőn én csináltam egyedül – úgy döntöttem, elég drasztikusan eltávolodom a Forma-1-től. Nem azért volt, mert rejtőzködtem, inkább egyfajta védelem volt ez önmagamnak. Már az is furcsa érzésekkel töltött el, ha olyan emberekkel beszéltem, akik ott voltak a versenyhétvégéken – szóval nem sok kapcsolatom volt a felépülés során. Az elején persze sokan meglátogattak a kórházban. Fernando Alonso ott volt az elsők között, kezdetben elég közel állt hozzám.

De aztán később – ahogy mondtam – az emberek élték az életüket, én pedig úgy döntöttem, nem akarok túlságosan belefolyni a dolgokba. Persze az F1-es versenyeket azért néztem. Hiányzott, de rájöttem arra, hogy még a legkisebb dolgok is azt az érzést nyújtják, hogy még jobban hiányzik, és ez fájdalmas. Szóval furcsa lépés volt ez részemről, de szerintem szükséges.

Játszol még a Colin McRae Rally-val? Milyen játékszoftverekkel játszol szívesen?

Nem játszom már a Colin McRae Rally-val – elég régi játék. Elég sokat játszom, rengeteg órát eltöltök a barátaimmal. Most az iRacinget használom. Kevésbé árkád játék. Van egy szimulátorom otthon, ahol tréningezhetek kicsit.

Teljesen felépített szimulátor?

Igen, de statikus. A kormány force-feedbackjéhez az egyik legerősebb motort használom, ami elérhető a piacon, és be tudom állítani arra a szintre, mint a GP2-ben, ami több mint a kétszerese annak, mi az F1-ben van. Az eredeti ötlet az volt, hogy edzésre használom, de aztán tavaly különféle projektek révén annyira belefolytam a szimulátorozásba, hogy csak néhányszor használtam. Szóval most a barátaimmal játszom vele, és jól szórakozunk.

[su_service title=”Kubica óriási balesete a 2007-es Kanadai Nagydíjon” icon=”icon: camera” size=”20″][/su_service]

Mi futott át az agyadon akkor, amikor volt az a nagy baleseted 2007-ben, Kanadában?

Igazából semmi. Minden nagyon gyorsan történt. Emlékszem, hogy amint elhagytam a pályát, a levegőbe emelkedtem, és az eget, illetve a lelátó felső sorát láttam a pálya túloldalán! Az ilyen pillanatokban az ember agyán nem sok minden fut át, maximum felismeri, hogy nagy sz*rba kerülhet! És aztán fogalmam sem volt arról, hol fogok megállni. Emlékszem, volt némi olajszivárgás, és az első dolog, amit éreztem, az az olajból származó hő, majd pedig az, amikor kiemeltek az autóból. Utána jöttem csak rá, hogy minden rendben, és csak a bokám fájt egy kicsit – mondtam is a dokinak, hogy ’rendben vagyok’. És úgy néztek rám, mintha sokkban lennék. De tényleg egyfajta csoda volt.”