Hivatalos: Kizárták Grosjeant! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hivatalos: Kizárták Grosjeant!

Fotó: Pirelli
Romain Grosjean Haas
ADVERTISEMENT

Az Olasz Nagydíj után a Renault óvást nyújtott be az FIA-nál. A francia istálló szerint a Haas nem tartotta be a szabályokat.

Romain Grosjean a hatodik helyen ért célba Monzában, de a 32 éves pilóta nem sokáig örülhetett a sikernek. A vizsgálatok után kiderült, a padlólemez elülső kialakításával volt probléma.

Az órákig tartó vizsgálat után az FIA kiadott egy közleményt az esettel kapcsolatban, melyből kiderül, hogy Romain Grosjean autója szabálytalan.

„A versenybírók a 8-as rajtszámú autó (Romain Grosjean) padlólemezének vizsgálatát kérték, hogy megfelel-e a technikai szabályzat 3.7.1 d) pontjának a 2018. július 25-én közzétett 033-as technikai irányelv vonatkozásában. A 8-as rajtszámú autó referenciasíkjáról megállapították, hogy nem felel meg a 3.7.1. d) pontnak és a vonatkozó technikai irányelvnek.” – olvasható a jelentésben, amelyben a büntetésről még nem esett szó.

Az FIA azonban ezután megerősítette, hogy Grosjeant utólagosan kizárták az Olasz Nagydíjról, miután a Haas nem tudta megmagyarázni az esetet.

HIRDETÉS

Nem elég, hogy ezáltal a hatodik helyet és az ezzel járó pontokat elvesztette a francia pilóta, a konstruktőri világbajnokságban így nem tudták megelőzni a Renault-ot.

Hivatalos: Kizárták Grosjeant!
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján