Eldőlt: 2019-ben nem lesz DTM a Hungaroringen - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Eldőlt: 2019-ben nem lesz DTM a Hungaroringen

2019-ben már nem látogat el a Hungaroringre a német túraautó-bajnokság (DTM) – a sorozat péntek délelőtt jelentette be jövő évi versenynaptárát.
Fotó: F1VILÁG
Mercedes, Pascal Wehrlein, DTM, Race 1, grid, Saturday, Hungaroring, 2018
ADVERTISEMENT

2019-ben már nem látogat el a Hungaroringre a német túraautó-bajnokság (DTM) – a sorozat péntek délelőtt jelentette be jövő évi versenynaptárát.

Miután a Mercedes az idei szezon végén távozik a sorozatból, a DTM izgalmas időket él meg mostanában: csütörtökön például bejelentették, hogy az Aston Martin csapataként csatlakozik a szériához az R-Motorsport, a DTM egyik betétsorozata pedig jövőre a női versenyzők számára létrehozott W Series lesz.

Pénteken aztán a 2019-es versenynaptárat is publikálták, melyben nem kapott helyet a Hungaroring. A DTM programjából kikerült a spielbergi Red Bull Ring is.

A sorozat május első hétvégéjén rajtol majd Hockenheimben, ahol egyébként október elején a szezonzáró futamokat is tartják majd, új helyszínként pedig Assen is vendégül látja a mezőnyt. Sőt, a DTM ellátogat Zolderbe is 2019-ben.

A DTM 2019-es versenynaptára:

HIRDETÉS

május 3-5.: Hockenheim
május 17-19.: Zolder
június 7-9.: Misano
július 5-7.: Norisring
július 19-21.: Assen
augusztus 10-11: Brands Hatch
augusztus 23-25.: Lausitzring
szeptember 13-15.: Nürburgring
október 4-6.: Hockenheim

Eldőlt: 2019-ben nem lesz DTM a Hungaroringen
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján