A Ferrari egy teljesen új, sokkal agresszívebb aerodinamikai csomaggal készül a jövő hónapban megrendezésre kerülő Japán Nagydíjra, hogy az utolsó három versenyen még keményebb rohamot indíthasson a McLaren ellen.
A Ferrari egy teljesen új, sokkal agresszívebb aerodinamikai csomaggal készül a jövő hónapban megrendezésre kerülő Japán Nagydíjra, hogy az utolsó három versenyen még keményebb rohamot indíthasson a McLaren ellen.
Az olasz alakulat bízik benne, hogy a szezon hátralévő öt futamát kivétel nélkül megnyeri, miután kettős győzelmet aratott a múlt hétvégén megrendezett Török Nagydíjon .
Annak érdekében, hogy elérje célját, a Ferrari teljesen felfrissíti karosszériáját és egy új aerodinamikai csomagot mutat be, amely a szeptemberben megrendezésre kerülő Japán Nagydíjnak helyet adó Fuji versenypályán debütál, értesült az Autosport magazin.
A brit lap úgy tudja, hogy az új aerodinamikai csomag egy új első-, illetve hátsó szárnyat, oldallemezeket, illetve felső karosszériaelemeket tartalmaz majd. A Ferrari egyébként nincs könnyű helyzetben, hiszen miközben folyamatosan fejlesztenie kell idei autóját a szezon hátralévő részében, már a 2008-as autóval is foglalkoznia kell, máskülönben gondba kerülhet a jövő évben.
“Nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt a két project között, ugyanis harcban vagyunk a bajnoki címért” – mondta a Ferrari karosszériáért felelős osztályának vezetője, Aldo Costa. “Már javában dolgozunk a 2008-as évre szánt autó előkészületein, éppen ezért egy nagyon nehéz időszak következik számunkra. Továbbra is keményen dolgozunk az idei autón, nyomjuk a fejlesztéseket, de a 2008-as modellre is komolyan oda kell figyelnünk.”