Megbízható források szerint a Ferrari minden eddiginél keményebben készül a következő idényre, amit az is bizonyít, hogy az olasz gárda több szakembere is Amerikába utazott, ahol a csapat kibérelt egy hipermodern szélcsatornát.
Megbízható források szerint a Ferrari minden eddiginél keményebben készül a következő idényre, amit az is bizonyít, hogy az olasz gárda több szakembere is Amerikába utazott, ahol a csapat kibérelt egy hipermodern szélcsatornát.
Mivel az elmúlt évek legösszetettebb és legnagyobb szabálymódosítási csomagja kerül bevezetésre a Forma-1-ben a következő idényben, a csapatoknak szinte mindent a nulláról kellett kezdeniük a jövő évi autóik tervezésekor.
Ezért is fontos a téli felkészülési időszak, mert aki most jól dolgozik, akár előnybe is kerülhet a többiekkel szemben.
Természetesen a Ferrari sem szeretne lemaradni, ezért is utazott el Amerikába, ahol egy 1:1 arányú (egyes feltételezések szerint a Moog birtokában lévő) szélcsatornában készül a 2009-es idényre.
A világbajnok csapat eddig a saját, illetve a Dallara szélcsatornáját használta az aerodinamikai fejlesztésekre, ám kinőtte azt, ezért kellett más lehetőség után néznie.
Eközben olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a Ferrari megoldást talált azokra a problémákra, amik hátráltatták a KERS fejlesztésében, ám most azon serénykednek a mérnökök, hogy 10 kilogrammal könnyebbé tegyék az új autót.
A Ferrari a jövő héten megrendezésre kerülő jerezi teszteken Kimi Raikkönennel és Felipe Massával gördül majd pályára, akiknek először nyílik lehetőségük arra, hogy kipróbálják az új szárnycsomagot, értesült a finn Turun Sanomat.