A Ferrari vezetése bevallotta, hogy az eső ellenük dolgozott az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol egyszerűen képtelenek voltak megfelelően alkalmazkodni a körülményekhez, ami versenyzőik teljesítményén is meglátszott.
A Ferrari vezetése bevallotta, hogy az eső ellenük dolgozott az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol egyszerűen képtelenek voltak megfelelően alkalmazkodni a körülményekhez, ami versenyzőik teljesítményén is meglátszott.
A bajnoki címvédő, Kimi Raikkönen már a második etapban kiesett, míg csapattársa, Felipe Massa éppen hogy csak befért az első tízbe, és végül a hatodik helyről várhatja a délutáni futam rajtját.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali bevallotta, hogy az olasz gárda küszködött az esőben, ám bízik benne, hogy pilótáik a futamra beállított autókkal ütőképesebbek lesznek a versenyen.
“Természetesen nem vagyunk boldogok. Egy őrült időmérőn vagyunk túl, ahol a folyamatosan változó időjárás és a forgalom, azaz a véletlenszerű tényezők kulcsszerepet kaptak” – mondta Domenicali.
“Azonban ez mindenki számára azonos volt. Esőben egyszerűen nem vagyunk elég versenyképesek. A bajnokság szempontjából kell vizsgálnunk az eredményt, és akkor némi vigaszt jelent, hogy bajnoki riválisaink mögöttünk foglalnak majd helyet a rajtrácson.”
A Ferrari csapatvezetője nem tudott elmenni szó nélkül partnerük, a Scuderia Toro Rosso és Sebastian Vettel fantasztikus sikere mellett, aki kiváló teljesítményt nyújtva, megszerezte pályafutása és csapat első pole pozícióját a Forma-1-ben.
A német pilóta ezzel a sikerrel sporttörténelmet írt, ugyanis a valaha volt legfiatalabb rajtelsőséget szerzett pilótává avanzsált.
“Gratulálni szeretnék a Scuderia Toro Rosso istállónak, és természetesen Sebastian Vettelnek, aki fantasztikus eredményt ért el, mellyel egy Ferrari motorral szerelt autó indulhat az élről Monzában.”
A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri a következőkkel folytatta: “Az eső és a nagy forgalom ellenünk dolgozott az időmérő edzésen. Küszködtünk, különösen a fékek üzemi hőmérsékleten tartása terén. A beállítások megválasztásakor már a versenyre gondoltunk, és ez ellenünk dolgozott az időmérőn, úgyhogy az értékeléssel várjunk vasárnap délutánig.”