A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elégedettségének adott hangot a FOTA és az FIA keddi megbeszélését követően, ahol számos kérdésben megegyezés született a költségek csökkentésének ügyében.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elégedettségének adott hangot a FOTA és az FIA keddi megbeszélését követően, ahol számos kérdésben megegyezés született a költségek csökkentésének ügyében.
Di Montezemolo a FOTA elnökeként vett részt a megbeszélésen, ahol a FOTA alelnöke, a Toyota csapatvezetője, John Howett is jelen volt; ők ketten képviselték a csapatokat az FIA elnöke, Max Mosley előtt.
A tárgyalások sikeresen zárultak, hiszen megegyezés született a motorszabályokról a következő két évre, illetve további találkozókat szerveztek le, ahol a Forma-1 hosszú távú jövőjéről döntenek.
“Végre gazdaságos lesz a Forma-1” – mondta di Montezemolo az olasz Gazzetta dello Sportnak. “A következő évben meghosszabbítjuk a motorok élettartamát, és kettő helyet három futamot kell majd teljesíteniük az egységeknek.”
“Mindez azt is jelenti, hogy összesen 25 egységünk lesz egy szezonban, melyeket a kisebb csapatok évi 10 millió euróért megkaphatnak.”
“Abban is megállapodtunk Mosley elnökkel, hogy Brazília után ismét összeülünk, és beszélni fogunk a karosszériát és a motorokat érintő jövőbeli megszorításokról” – tette hozzá di Montezemolo.