A Manor sportigazgatója, Graeme Lowdon szerint a Ferrari malajziai sikere pozitív hatással lehet majd rájuk is, amikor az év későbbi szakaszában pályára viszik új versenyautójukat.
A Manor sportigazgatója, Graeme Lowdon szerint a Ferrari malajziai sikere pozitív hatással lehet majd rájuk is, amikor az év későbbi szakaszában pályára viszik új versenyautójukat.
A kiscsapat tavalyi autójának az idei szabályok szerint átszabott verziójával gurult pályára az első két versenyen, ennek megfelelően pedig a Ferrari tavalyi motorját használhatják egyelőre.
Amint a Manor 2015-ös autója elkészül, a Ferrari új erőforrása is debütál majd, Lowdon szerint pedig ez nagy lendületet ad majd a csapatnak.
„A Ferrari a legsikeresebb motorgyártó az F1 történetében. Nagyszerű látni azt a fejlődést, amit elértek” – mondta a szakember.
„Látható a Ferrari partnercsapatainak teljesítményéből is, hogy mi érhető el, ha sikerül előrelépni a motorral. Azt gondolom, a Ferrari elképesztő munkát végzett, és nagyon örülök ennek.”
„Óriási segítséget nyújtottak nekünk, és Malajziában jó volt látni, hogy kemény munkájuk gyümölcseit learathatták.”