A Ferrari egykori motorfőnöke, Gilles Simon csatlakozott a korábbi kollégája, Jean Todt által vezetett FIA-hoz, ahol az autósport, azon belül pedig a Forma-1 zöldebbé tételéért felelős munkacsoport vezetése lesz a feladata a jövőben.
A Ferrari egykori motorfőnöke, Gilles Simon csatlakozott a korábbi kollégája, Jean Todt által vezetett FIA-hoz, ahol az autósport, azon belül pedig a Forma-1 zöldebbé tételéért felelős munkacsoport vezetése lesz a feladata a jövőben.
Simon októberben hagyta el az olasz alakulatot, és a jövőben az irányító testületen belül fog segédkezni a sportág zöldebbé tételében, erősítette meg egykori kollégája, Jean Todt, aki immáron két hónapja az FIA új elnöke.
A francia szakember nehezményezi, hogy az egyetlen környezetbarát technológiát, a KERS rendszert is száműzték a csapatok a jövő évre, mondván túlságosan kiforratlan és sok pénzt visz el az eszköz fejlesztése.
Todt egyik fő célja, hogy zöldebbé varázsolja a Forma-1-et, és meggyőződése, hogy ebben Simon sokat segíthet.
“Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet fordítsunk a környezetre, és a környezetbarát technológiákra” – mondta Todt a francia Le Figaro c. lapnak adott interjújában.
“Azt követően, hogy száműztük a KERS rendszert, semmi innovatív technológiát nem tudunk felmutatni a jövő évben, amit nagyon sajnálok. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy felállítok egy kimondottan erre szakosodott munkacsoportot, amit a Ferrari egykori motorfőnöke, Gilles Simon fog vezetni, aki ebben a tisztségben csatlakozni fog az FIA-hoz.”
Bár a csapatok az elmúlt évben sokat tettek azért, hogy lejjebb szorítsák a költségeket, az FIA elnöke úgy érzi, hogy még sok dolguk van ezen a téren, mert a költségvetési plafont felváltó erőforrás korlátozási egyezmény nem old meg minden a problémát.
“A forma-1-es csapatok néha úgy tesznek, mintha vakok lennének, és nem ismerik fel, hogy mi történik a nagyvilágban” – folytatta. “Az autóversenyzést is elérte a válság. Az F1 túl drága, és elődöm, Max Mosley komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy csökkentse a költségeket, de ez nem volt elég, főleg azért, mert néhány csapat ellenálló volt.”
“Szomorú vagyok a Honda, a BMW, és a Toyota távozása miatt, de mikor rengeteget költesz, és nem jönnek az eredmények, ez elkerülhetetlen. Annak viszont nagyon örülök, hogy új csapatok érkeznek a Forma-1-be.”
“Viszont az eddigi költségcsökkentő intézkedések nem elégségesek. Ellenzem a kötelező érvényű költségvetési plafont, de amennyiben stabilizálni akarjuk a Forma-1-et, akkor ki kell nyitnunk a szemünket, és komoly döntéseket kell hoznunk.”