Bejött a papírforma és a Ferrari verhetetlennek bizonyult Törökországban. Massa megismételve tavalyi sikerét, rajt-cél győzelmet aratott. Raikkönen a második helyen végzett, míg Alonso nagy szerencsével bejött a harmadik helyre, miután Hamilton defektet kapott.
Bejött a papírforma és a Ferrari verhetetlennek bizonyult Törökországban. Massa megismételve tavalyi sikerét, rajt-cél győzelmet aratott. Raikkönen a második helyen végzett, míg Alonso nagy szerencsével bejött a harmadik helyre, miután Hamilton defektet kapott.
Ahogy arra számítani is lehetett, hatalmas forróság fogadta a versenyzőket a Török Nagydíjon. A levegő 35, míg a pálya 52 fokos volt a rajtnál, ami komolyabb galiba nélkül zajlott le az Isztambul Parkban.
A pole pozícióból induló Felipe Massa jól kapta el a rajtát és talán a lágy gumiknak köszönhetően megtartotta vezető helyét, míg a tapadósabb ívről, a szintén lágy abroncsokkal kezdő Raikkönen könnyedén bement Hamilton elé, aki visszacsúszott a harmadik helyre. Alonso sem rajtolt túl fényesen, és a két BMW bejött elé, míg a hátsó régióban Jarno Trulli megpördült, miután Fisichella hátulról belészállt, így a Toyota olasz versenyzője az utolsó helyen folytatta a körözést.
Az első tíz kör eseménytelen volt. Az élen nem változott a sorrend. Massa és Raikkönen szinte azonos időket autózva tartotta pozícióját, míg Hamilton folyamatosan szakadt le az élen álló Ferrariktól, de továbbra is látótávolságon belül volt. A McLaren brit versenyzője mögött közel négy másodperccel lemaradva Robert Kubica körözött, miközben Alonso folyamatosan támadta az ötödik helyen autózó Heidfeldet, ám nem tudott előzési pozícióba kerülni a némettel szemben.
Az első kiesőre sem kellett sokat várni. A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber autója elkezdett csúszkálni a pályán, lelassult, majd a tizedik körben beállt a boxba, és szerelői betolták a garázsba.
A kiállások első körén a BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica kezdte meg a 13. körben. A fiatal pilóta megkapta a keményebb keverékű abroncsokat, és a negyedik helyről visszacsúszott Fisichella mögé a tizenegyedik pozícióba. Időközben a Ferrari versenyzői felváltva futották meg a leggyorsabb köröket, ám a kettejük közti különbség egy másodpercen belül volt.
A tizenhetedik körben a BMW másik versenyzője Nick Heidfeld ki kiállt a boxba, így megnyílt az út Alonso előtt. Heidfeld Kubica elé érkezett vissza, így a két BMW helyet cserélt az első kiállást követően. Egy körrel később a második helyről Kimi Raikkönen is meglátogatta szerelőit, akit Alonso követett. A spanyol pilóta a boxban megelőzte Heidfeldet, így bejött a taktika, és elment a BMW-s mellett.
A huszadik körben az élen álló Massa is kiállt tankolni. A brazil csapattársához hasonlóan szintén lágy keverékű abroncsokat kapott, és Rosberg mögé a harmadik helyre tért vissza. Egy körrel később az időközben az élre kerülő Hamilton is kiállt a boxba. A brit pilóta Alonsóhoz hasonlóan kemény keverékű gumikat kapott, és a két Ferrari mögé, a negyedik helyre tért vissza, jóllehet az élen álló Kovalainen még nem volt kint a boxban. A Renault finn versenyzője a 21. körben állt ki az élről, és a két BMW közé, a hetedik helyre tért vissza.
A kiállások első körét követően Massa két és fél másodperccel vezetett csapattársa, Kimi Raikkönen előtt, akit másfél másodperccel lemaradva a bajnokság élén álló Hamilton követett. A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso azonban már tizenöt másodperccel volt lemaradva márkatársa mögött, akit Heidfeld, a nap meglepetésembere Kovalainen, Kubica, és Rosberg követett a pontszerző helyeken.
A verseny felénél járva a sorrend nem változott az élen. Raikkönen lassan, de biztosan közeledett Massára. Közben Hamilton már majd’ 5 másodperccel volt lemaradva a Ferrari finn pilótájától, míg Alonso folyamatosan gyorsult, de továbbra is tizennégy másodperces hátrányban volt csapattársával szemben.
A Toyota német versenyzője, Ralf Schumacher a 33. körben teljesítette első, és egyetlen kiállását. A szerelők feltették autójára a lágy keverékű abroncsokat, így Ralfnak már nem kellett kiállnia többször a boxba. A német versenyző Davidson mögé a tizenötödik helyre tért vissza.
A kiállások második körét nem meglepő módon Robert Kubica kezdte meg a 38. körben. Közben viszont Raikkönen váratlanul teljesen megérkezett Massa mögé, és megkezdte a támadást csapattársával szemben.
A Ferrari versenyzői közül Kimi Raikkönen állt ki elsőként a boxba a 41. körben. Az élen álló Massa egy körrel később teljesítette utolsó kiállását, és simán visszatért csapattársa elé. A Ferrari versenyzőinek tehát tizenhat köre maradt arra, hogy eldöntse a küzdelmet. Közben Heidfeld és Kovalainen is kiállt tankolni,a sorrend nem változott.
Tizenöt körrel a futam vége előtt viszont a harmadik helyen autózó Hamilton jobb első defektet kapott a pálya hátsó részében. A brit versenyző mellett többen is elmentek miközben a sérült gumival lassú sebességgel a boxba tartott. A McLaren szerelői azonnal reagáltak, de mielőtt még lecserélték volna Hamilton gumiját, Alonso üzemanyagot vételezett, és teljesítette utolsó kiállását. A spanyol ezzel felugrott a harmadik helyre, így komoly lehetőséget kapott, hogy csökkentse a különbséget csapattársával szemben.
Hamilton az ötödik helyen folytatta a körözést, és bár úgy tűnt, megfoghatja a Heidfeldet, a McLaren első szárnya megsérült és vesztett sebességéből, így a mögötte autózó Kovalainen egyre közelebb került a brit versenyzőhöz.
Az élen viszont már az utolsó tíz körben eldőlt a küzdelem. Massa tovább növelte előnyét Raikkönennel szemben, aki ugyan az utolsó előtti körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de a végeredményen ez semmit sem változtatott. Massa tehát tavalyi sikere után megnyerte a Török Nagydíjat, és ezzel csökkentette lemaradását a bajnokságban.
A harmadik helyen a McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso futott be, mellyel öt pontra csökkentette a különbséget a defekt miatt az ötödik helyen befutó Hamiltonnal szemben. Nick Heidfeld a negyedik helyre hozta be a BMW Saubert, míg a Renault finn pilótája, Heikki Kovalainen remek teljesítményt nyújtva Hamilton mögött, a hatodik pozícióban végzett. A pontszerzők sorát Nico Rosberg és Robert Kubica zárta.
Érdekes megjegyezni, hogy csak egy kieső volt a versenyen, Mark Webber.
Török Nagydíj - verseny Poz Pilóta Csapat Idő 1. Massa Ferrari (B) 1h26:42.161 2. Raikkonen Ferrari (B) + 2.275 3. Alonso McLaren-Mercedes (B) + 26.181 4. Heidfeld BMW Sauber (B) + 39.674 5. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 45.085 6. Kovalainen Renault (B) + 46.169 7. Rosberg Williams-Toyota (B) + 55.778 8. Kubica BMW Sauber (B) + 56.707 9. Fisichella Renault (B) + 59.491 10. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 1:11.009 11. Wurz Williams-Toyota (B) + 1:19.628 12. R.Schumacher Toyota (B) + 1 kör 13. Button Honda (B) + 1 kör 14. Davidson Super Aguri-Honda (B) + 1 kör 15. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) + 1 kör 16. Trulli Toyota (B) + 1 kör 17. Barrichello Honda (B) + 1 kör 18. Sato Super Aguri-Honda (B) + 1 kör 19. Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) + 1 kör 20. Yamamoto Spyker-Ferrari (B) + 2 kör 21. Sutil Spyker-Ferrari (B) + 4 kör Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:27.295, 57.kör Kiesők: Pilóta Csapat Kör Webber Red Bull-Renault (B) 10 Az eredmények nem hivatalosak