A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy egy hihetetlenül nehéz verseny előtt állnak, és nem csak rajtuk fog múlni, hogy sikerül-e elérniük céljukat, és elhappolni a McLaren elől a konstruktőri harmadik helyet.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy egy hihetetlenül nehéz verseny előtt állnak, és nem csak rajtuk fog múlni, hogy sikerül-e elérniük céljukat, és elhappolni a McLaren elől a konstruktőri harmadik helyet.
Az olasz alakulat az elmúlt futamon vesztette el harmadik helyét a gyártók versenyében, és jelenleg egy pont a lemaradása a McLaren mögött, amely a szezonzárón is csúcsformában van, amit mi sem bizonyít jobban, mint Lewis Hamilton mai pole pozíciója.
Ezzel szemben a Ferrari versenyzői csak a mezőny második felében foglalhatnak helyet, Kimi Raikkönen a 11., csapattársa, Giancarlo Fisichella pedig csak az utolsó pozícióból indulhat.
Domenicali tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk, de mégis bízik abban, hogy a szerencse nekik kedvez majd, és egy jó eredménnyel, a terveiknek megfelelően fejezhetik be az idei bajnokságot.
“Nagyon jó lenne, ha sikeresen fejezhetnénk be ezt a nehéz évet, és sikerülne megszereznünk a harmadik helyet a konstruktőrök versenyében, de holnap egy nagyon meredek hegyet kell megmásznunk az egész versenyen” – mondta a csapatfőnök.
“A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy riválisaink jóval előrébbről rajtolhatnak. Mindezek ellenére a saját versenyünket kell futnunk, és mindenki jól tudja, hogy semmit nem lehet biztosra venni ebben a sportban.”
“Mi csak annyit tehetünk, hogy bizonyosságot szerzünk arról, hogy minden a legnagyobb rendben legyen nálunk, és a legjobb tudásunkat nyújtsuk, a többi nem rajtunk fog múlni.”
Raikkönen szintén elmondta, hogy mindent bele fog adni, azonban hozzátette, hogy ennél előrébb nem végezhetett volna a mai időmérőn, mert egyszerűen ennyi volt az autójában.
“Mindent kihoztunk az autóból, de egyszerűen nem volt meg a megfelelő teljesítményünk ahhoz, hogy bejussunk a harmadik etapba” – mondta a finn pilóta.
“Már tegnap tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, így ez az eredmény nem volt különösebben nagy meglepetés számunkra. Holnap mindent beleadunk, de egyértelmű, hogy nem lesz könnyű versenyünk, bár nyilván versenyképesebbek leszünk, mint az időmérőn.”
“Sovány vigasz ugyan, de a rajthelyezések szempontjából, a 11. hely jobb, mint a 10., mert amellett, hogy a pálya tisztább oldaláról indulhatok, megválaszthatom az ideális üzemanyag mennyiséget a versenyre.”