A Ferrari elnöke, Luci di Montezemolo csalódottságának és nemtetszésének adott hangot, amiért csapata eddig messze alulmúlja a várakozásokat és gyengén teljesít az idei szezonban.
A Ferrari elnöke, Luci di Montezemolo csalódottságának és nemtetszésének adott hangot, amiért csapata eddig messze alulmúlja a várakozásokat és gyengén teljesít az idei szezonban.
„Nem gondoltam, hogy ennyivel a várakozásaim alatt fog teljesíteni a csapat a szezon elején” – mondta az elnök.
„Meg kell értenem, hogy hol vannak a problémák, miért nem vagyok versenyképesek és minél előbb javítani tudjunk a helyzeten, anélkül, hogy elveszítenénk a higgadtságunkat és a türelmünket.”
Di Montezemolo azt is elmondta, hogy azt az információt kapta a csapattól, hogy a júniusban esedékes Kanadai Nagydíjtól várhatnak nagyobb előrelépést, mikor elkészülnek átfogó javítócsomagjukkal.
„Kanadában várok nagyobb javulást az autótól, legalábbis ez volt az üzenete azoknak a megbeszéléseknek, amiken az elmúlt napokban részt vettem” – folytatta az elnök, aki teljes mértékben megérni Alonso frusztráltságát, amiért azóta, hogy a Ferrarihoz csatlakozott, nem kap olyan autót, amivel harcba tudna szállni a bajnoki címért.
„Teljesen megértem, hogy egy hozzá hasonló versenyzőnek versenyképes autóra van szüksége. Azonban biztos vagyok abban, hogy a Ferrarinak mindene megvan ahhoz, hogy visszatérjen nyerő formájához. Reagálnunk kell, és javítanunk kell a helyzeten.”
Azóta, hogy Stefano Domenicali a harmadik futam után lemondott a csapatvezetői pozícióról, és helyét Marco Mattiacci vette át, Di Montezemolo sokkal nagyobb fókuszt helyez a Forma-1-es alakulatra, mint azt korábban tette.
„Marco remek munkát végez, azonban még be kell illeszkednie, még csak most érkezett” – mondta.
Ami pedig Kimi Räikkönent illeti, aki eddig nem nagyon tudta felvenni a ritmust csapattársával, az elnök így folytatta: „Kimi lépésről lépésre fejlődik. Nagyon jól ismerem, egy fantasztikus versenyző.”
„Nem érezte jól magát az autóban. Sokat beszéltem vele a mai nap folyamán, és elmondta, hogy már sokkal kényelmesebb a gépe, jobban tudja kezelni, és azt gondolom, hogy a jövőben még inkább összecsiszolódnak.”
Räikkönen egyébként Alonso előtt, a hatodik helyen végzett a mai időmérőn Spanyolországban.