A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, csapata túltette magát a hétvégi futamon történteken, és már a következő versenyekre koncentrál, ahol mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszavágjon.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, csapata túltette magát a hétvégi futamon történteken, és már a következő versenyekre koncentrál, ahol mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszavágjon.
Az olasz gárda szép reményekkel vágott neki a Szingapúri Nagydíjnak, miután Felipe Massa parádés gyorskörével, az élről rajtolhatott legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton mellől.
A verseny első része a Ferrari szája íze szerint alakult, Massa magabiztosan vezetette a futamot, szakadt el Hamiltontól, akire egyre jobban zárkózott fel a harmadik helyen autózó Kimi Raikkönen.
Igen ám, de Piquet falnak csapta Renault-ját, és pályára küldték a biztonsági autót, majd amint zöldre váltott a jelzés, mindenki kihajtott a boxba. Massa érkezett meg elsőként, ám idő előtt adtak indulási jelet neki, így kiszakította az üzemanyagtöltő csövét, és azzal együtt indult tovább.
A brazil versenyző végül csatlakozni tudott a többiekhez, ám az utolsó pozícióban találta magát, így végül – miután még egy áthajtásos büntetést is kapott, veszélyes kiengedés miatt – a 13. helyen landolt. Csapattársa, a bajnoki címvédő Raikkönen sem járt sikerrel, ugyanis három körrel a vége előtt összetörte autóját, így a Ferrari pont nélkül maradt.
A csapat vezetése ugyan csalódott a történtek miatt, azonban bízik benne, hogy mielőbb visszavághat az elszenvedett vereségért. A Ferrari kijelentette, hogy az utolsó három versenyen a kettős győzelem a célja – ami egyben biztosítaná nekik mindkét bajnoki címet.
“Még három verseny hátra van, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy mindhárom alkalommal az első két helyen végezzünk, mert csak így érhetjük el céljainkat” – mondta Domenicali, aki szerint csapata visszavágha a szezon hajrájában.
“Mindenünk megvan ahhoz, hogy ez sikerüljön. Nem egyszerű, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt néhány évben is voltak nehéz versenyeink, néha sikerült győznünk, néha sajnos vesztettünk, de a motivációnk a régi.”
“A csapat nagyon erős. Sajnos vannak nehéz pillanatok, mint amilyen a vasárnapi Szingapúri Nagydíj is volt, azonban a két órás futamot követően is motiváltak voltunk, és már nagyon várjuk a két hét múlva megrendezésre kerülő Japán Nagydíjat, ahol ismét harcolni fogunk” – tette hozzá a csapatvezető.
Felipe Massa jelenleg hét ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött, míg a McLaren egy ponttal ugyan, de átvette a vezetést a Ferraritól a konstruktőrök versenyében.