Olasz lapértesülések szerint a Ferrari lehet az első csapat, amely lerántja a leplet vadonatúj versenygépéről, amely nem csak kódszámában, hanem kinézetében is különbözni fog elődjétől a jövő évben bevezetésre kerülő új szabályok miatt.

A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Ferrari a tervek szerint január 15-én – egy napon a Toyota webes “akciójával” – mutatja be új autóját Fioranóban.
Másnap, a rivális McLaren leplezi le az MP4/24-est, amely a vezetőség elmondása szerint még csak hasonlítani sem fog arra a modellre, amellyel rajthoz állnak majd a március végén megrendezésre kerülő szezonnyitón Melbourne-ben.
A Renault és a Williams is kitűzte már új autójának első tesztjét. Az említett két gárda egy napon, egy helyszínen viszi először pályára 2009-es specifikációjú autóját Portugáliában.
A BMW Sauber egy nappal később, január 20-án kezdi meg az F1.09-es tesztelését a spanyolországi Valenciában.
A Red Bull a tervek szerint februárban kapja meg az RB5-öst, míg a Force India csak márciusban, nem sokkal a szezonnyitó előtt végez az új – már Mercedes motorral szerelt – autója fejlesztésével.