A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint leendő szponzoruk, a Santander miatt bontották fel Kimi Raikkönen szerződését, és ültetik a helyére Fernando Alonsót már a jövő évben.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint leendő szponzoruk, a Santander miatt bontották fel Kimi Raikkönen szerződését, és ültetik a helyére Fernando Alonsót már a jövő évben.
A Ferrari szerda este jelentette be, hogy “közös megegyezéssel” felbontotta finn versenyzője szerződését, hogy helyet biztosítson Alonsónak, aki Felipe Massa csapattársaként folytatja versenyzői pályafutását jövőre a Forma-1-ben.
Raikkönen a bejelentés után elmondta, hogy számos oka volt a történteknek, de a döntésnek semmi köze nem volt a pályán nyújtott teljesítményéhez.
“Többé-kevésbé tudom a szakítás okait” – mondta a finn világbajnok a riportereknek Suzukában. “Semmi köze nincsen a versenyzésemhez, illetve ahhoz, amit csináltam az elmúlt időben. Ennek teljesen más okai vannak. A Forma-1-ben rengeteg a pénz, és mindig vannak más lehetőségek.”
Arra a kérdésre, hogy esetleg a Santander bank érkezése miatt kell távoznia, elmosolyodott, és a következőket mondta: “Ezt inkább a csapattól kellene megkérdezni…”
Domenicali azonban kategorikusan cáfolta, hogy ez állna a háttérben: “Nem, az nem igaz, hogy ez csupán egy kereskedelmi döntés volt.”
A Ferrari még a szeptemberi Olasz Nagydíjon jelentette be, hogy ötéves fő szponzori szerződést kötött a Santanderrel, amely 2007-ben, Alonso oldalán érkezett a Forma-1-be, a McLaren támogatójaként.
A hírek szerint a spanyol bank állta Raikkönen kivásárlásának teljes költségét, és az sem kizárt, hogy a pénzintézet fogja adni a finn pilóta fizetését a McLarennél, ha esetleg visszatérne egykori csapatához.
Raikkönen a héten elmondta, hogy egyelőre még nem döntött jövőjéről, sőt azt sem tudja, hogy egyáltalán folytatni szeretné-e a versenyzést a Forma-1-ben.
Azt viszont elhintette, hogy “továbbra is nagyon jó a kapcsolatom a McLarennel, és természetesen van esély (a visszatérésre), de van még időm arra, hogy meghozzam a döntést.”