A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a hétvégi versenyt követően nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatér a Forma-1-be.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a hétvégi versenyt követően nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatér a Forma-1-be.
A brazil versenyző a júliusi végi Magyar Nagydíj időmérőjén szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket, mikor egy acélrugó fejen találta.
Massa azóta otthonában pihen, és készül a nagy visszatérésre, miután nemrég egy korrekciós műtéten esett át, melynek során egy acéllemezt helyeztek el homlokában, amire azért volt szükség, hogy bírja az extrém megterhelés.
“Minden nap megvizsgálja az orvosa, bár ez nem számít hivatalos orvosi vizsgálatnak” – mondta Domenicali a riportereknek a Szingapúri Nagydíj után. “Keményen edz a teremben, és a héten már megkezdheti a gokart edzéseket.”
A Ferrarinak egyértelmű, hogy nagyon hiányzik a brazil pilóta, hiszen azóta, hogy balesetet szenvedett, csak Kimi Rakkönen tudott pontot szerezni, ugyanis sem Luca Badoer, sem Giancarlo Fisichella nem hozta/hozza a várt eredményeket.
Arra a kérdésre, hogy van-e esély Massa idei visszatérésére, a csapatfőnök a következőket mondta: “Még túl korai erről beszélni. Lépésről lépésre kell haladnunk, és semmit nem kell sürgetnünk. Teljesen felépül majd, de nincs szükség olyasvalamit sürgetni, amihez még idő kell.”
“Azonban semmit nem szeretnék kizárni, de nagyon óvatosnak kell lennünk.”
Massa korábban azt mondta, hogy hazai versenyén, a három hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon szeretne visszatérni, ám a szakemberek szerint erre szinte semmi esély nincsen, a reális cél a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj lehet november elsején.
A Ferrari jelenleg a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, ám előnye három pontra apadt a McLarennel szemben, miután Lewis Hamilton győzelmet aratott a hétvégi versenyen, míg az olaszok egyetlen pontot sem szereztek.