A Ferrari vezetése értetlenül áll a történtek előtt - F1VILÁG.HU

A Ferrari vezetése értetlenül áll a történtek előtt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem tud magyarázatot adni arra, hogy versenyzői miért nem tudták felvenni a versenyt Lewis Hamiltonnal a Kínai Nagydíjon, ahol a brit pilóta hét pontra növelte előnyét Massával szemben.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nem tud magyarázatot adni arra, hogy versenyzői miért nem tudták felvenni a versenyt Lewis Hamiltonnal a Kínai Nagydíjon, ahol a brit pilóta hét pontra növelte előnyét Massával szemben.

A McLaren brit versenyzője az élről vághatott neki a hétvégi megmérettetésnek, és vezető pozícióját csak a boxkiállások alkalmával adta át másnak, így rajt-cél győzelmet aratott Kínában.

“A teljesítményünk szempontjából ez a verseny volt az idei legrosszabb számunkra ilyen körülmények között, persze a németországi futam mellett” – mondta Domenicali.

“Az egyetlen közös pont az volt, hogy itt is ugyanazokat a gumikat használtuk, így meg kell néznünk, hogy ez okozta-e a problémát, de nem hiszem.”

“Lewis más ligában versenyzett, tökéletesen vezetett, hihetetlen gyors volt és egyenletes, így még csak azon sem gondolkodhattunk, hogy harcba szállunk vele. A verseny utáni megbeszélésünkön azt mondtuk, hogy meg kellett volna próbálnunk felvenni a harcot Lewisszal, legalábbis a verseny elején, azonban képtelenek voltunk erre, mert túlságosan gyors volt.”

Miközben már csak egy verseny van hátra, Domenicali tisztában van azzal, hogy a Ferrarinak mielőbb megoldást kell találnia a problémákra, máskülönben az esélytelenek nyugalmával vághat neki Massa a szezonzáró Brazil Nagydíjnak.

“Most az a legfontosabb, a Brazil Nagydíjra készülve, hogy megtudjuk, miként fordulhatott elő mindez, különösen azok után, hogy mind Szingapúrban, mind Fujiban gyorsak voltunk, mind a rövid, mind a hosszú etapok alatt” – magyarázta a csapatfőnök.

“Egy héttel ezelőtt még nem ez volt a helyzet, ahogy két futammal ezelőtt sem kellett ezen gondolkodnunk. Meg kell értenünk, hogy mi okozta ezt a fajta teljesítményváltozást. Egy nagyon precíz, mélyreható analízist kell elvégeznünk ahhoz, hogy pontosan megértsük, miért veszítettünk a teljesítményünkből.”

“Lassabbak voltunk ezen a hétvégén, míg mások többé-kevésbé úgy teljesítettek, ahogy arra számítani is lehetett, így mi voltunk az egyedüliek, akik nem voltak olyan erősek. Nem hiszem, hogy egy hét leforgása alatt a többiek olyan fejlődést értek volna el, amit mi nem, így biztosan nálunk van a gond.”

Mindezt az is bizonyítja, hogy a júliusi Német Nagydíj óta először nem a Ferrarié volt a versenyben futott leggyorsabb kör.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!