A Ferrari vizsgálja, mi volt a gond Räikkönen autójával - F1VILÁG.HU

A Ferrari vizsgálja, mi volt a gond Räikkönen autójával

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A döntő pillanatban hibásodott meg Kimi Räikkönen versenyautója a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj mai időmérőjén.


A döntő pillanatban hibásodott meg Kimi Räikkönen versenyautója a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj mai időmérőjén.

A finn versenyző egész hétvégén kiválóan teljesített, és sokáig úgy tűnt, a mai kvalifikáción esély lesz arra, hogy a legjobb helyekért harcoljon.

A Q3-ban azonban problémája támadt az autóval, ami miatt utolsó mért körét nem tudta teljesíteni – így végül csak a hetedik helyről rajtolhat.

Räikkönen elmondta, egy elektronikai hiba fosztotta meg a jó eredménytől – ám mindenképp pozitívak az érzései, hiszen jól tudott bánni versenygépével a hétvége eddigi részében.

„Egyre jobban összecsiszolódom az autóval. Egész hétvégén olyan volt, mint amilyennek szerettem volna. Éppen ezért is nagy kár, hogy műszaki problémánk volt, és csak a hetedik helyről rajtolhatok” – mondta a 2007-es év legjobbja, majd hozzátette, kénytelen elfogadni, hogy a Ferrari a szezon eleje óta küszködik.

„Ilyen a versenyzés, mindig történnek sajnálatos dolgok. Továbbra is keményen dolgozunk, megpróbáljuk orvosolni a problémákat.”

„Nem tudom, mi volt a probléma az autóval, a bokszból nem kapunk efféle információkat. Szerintem valamiféle elektronikai gond volt, szóval nem magával a motorral vannak problémák. Szóval remélhetőleg nincs szó komoly gubancról – de ahhoz elég nagy volt, hogy elrontsa a napomat.”

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry elárulta, még vizsgálják, mi hibásodott meg Räikkönen autójában – de úgy tűnik, a motor maga nem sérült.

„Kiábrándító, hogy ez történt, mert egészen idáig fantasztikusan vezetett” – mondta a szakember.

Hirdetés

„Próbáljuk kideríteni, pontosan mi is volt a probléma – valamiféle elektronikai gubanc ütötte fel a fejét. Nem sérült meg a motor, de a biztonság kedvéért le kellett állítanunk az autót.”

„Nem tudom pontosan, mi hibásodott meg, bele kell ásnunk magunkat, hogy kiderítsük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!