A FIA is vizsgálatot indított a kémügyben - F1VILÁG.HU

A FIA is vizsgálatot indított a kémügyben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség megkezdte saját vizsgálatát a hét elején kirobbant kémbotrány ügyében. A sportot irányító testület a Ferrari és a McLaren közreműködésével kezdte meg felderíteni, mi is történhetett a háttérben.

A Ferrari már korábban – szabotázs akció gyanúja miatt – jogi eljárást indított egykori technikai igazgatója, Nigel Stepney ellen, ám miután a brit rendőrség az olasz gárdától származó dokumentumokat talált a McLaren főtervezőjénél, azonnal menesztette.

A Ferrari és a McLaren is belső vizsgálatokba kezdett, ám szerdán a sportot irányító szövetség is megerősítette, a szabályokban előírt kötelessége, hogy ő is kivizsgálja az ügyet.

“A két csapat közreműködésével, a Nemzetközi Automobil Szövetség átfogó vizsgálatot indított a Scuderia Ferrari Marlboro és a Vodafone McLaren Mercedes között kialakult helyzet ügyében. A vizsgálat azonban nem terjed ki a jogi eljárásra, csak a szabályok keretein belül marad” – állt a közleményben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!